Világ

Folytatódik a tisztogatás: kétszáz embert börtönözne be Erdogan

188 ember, köztük 100 volt katona és 88 civil ellen adott ki elfogatóparancsot az ankarai főügyészség Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal – jelentette az NTV török hírtelevízió. Az egykori katonák a légierő korábbi tagjai, van köztük négy hadnagy és 96 altiszt. Az érintett civilek állítólag a gülenista mozgalom légierőbe beépülő tagjainak úgynevezett „tanítómestereiként” tevékenykedtek. Közülük 13-an jelenleg is az állami szférában dolgoznak.

Az ügyészség szerint a gyanúsítottak rendszeresen kommunikáltak egymással telefonon keresztül. A rendőrségi művelet központja Ankara, de a fellépés még további 24 tartományra kiterjed. A beszámoló szerint 86 gyanúsítottat, köztük 60 egykori katonát már előállítottak a hatóságok. A török vezetés az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszi felelőssé a 2016-os hatalomátvételi incidensért.

A hivatalos álláspont szerint a terrorszervezetnek nyilvánított mozgalom tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a haderőbe is. Süleyman Soylu török belügyminiszter beszámolója szerint Törökországban a puccskísérlet óta eltelt 28 hónap alatt 217 971 embert vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. Közülük 16 684-et már elítéltek, 14 758-an pedig még továbbra is előzetes letartóztatásban ülnek.

A rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak a katonai puccskísérlet résztvevőit sújtják, hanem a hálózat feltételezett tagjait és támogatóit is. Az Európai Unió számos vezető politikusa úgy véli, hogy a hatalomátvételi kísérletre adott török válasz túlzó, és az ország egyre inkább távolodik az európai értékektől.

Forrás: 24.hu