hétfő, december 17, 2018
728x90 EU Imagery

A világ történelmének második legnagyobb ebolajárványa sújtja jelenleg a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felét az eddig észlelt 471 megerősített, illetve feltételezett megbetegedéssel, és mintegy 260 halottal - írja az MTI. Ráadásul a járvány átterjedt a több mint egymillió lakosú Butembo városára a Kongói Demokratikus Köztársaságban. "Nagyon aggályos a járványügyi helyzet Butembo térségében" - jelentette be John Johnson, az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet helyi koordinátora.

A segélyszervezet szerint az újabb fertőzéses esetek gyorsan szaporodnak a keleti külvárosokban és az egyes elszigetelt kerületekben. A kinshasai egészségügyi minisztérium szerint a jelenleg elérhető, még csak kísérleti fázisban lévő ellenanyag nélkül már több mint 10 ezer megbetegedés lenne. Eddig több mint 41 ezer embert oltottak be a vakcinával, amelyből annak szabadalmaztatója, a Merck gyógyszergyár 300 ezer adagot tart raktáron. Egy adag előállítása hónapokat vesz igénybe.

"Rendkívül aggályos a raktáron lévő oltóanyag mennyisége" - jelentette ki Peter Salama, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzet-reagálási csapatának vezetője a STAT hírügynökségnek adott interjújában a héten. Hangsúlyozta: 300 ezer adag nem elegendő ahhoz, hogy féken tartsák az ebolát városi környezetben.

A mostani az ország történetének tízedik ebolajárványa, amelyet augusztus 1-jén hirdettek ki Észak-Kivu és Ituri tartományokban. A járvány főleg az észak-kivui Beni városának térségében szedi az áldozatait. A jelenlegi emellett az első ebolajárvány, amely egy háborús konfliktus sújtotta térségben szedi áldozatait. Az országnak ebben a részében mintegy száz lázadó csoport harcol egymással az ásványkincsek kitermelésének ellenőrzéséért, ami komolyan hátráltatja az járvánnyal szembeni küzdelmet.

A történelem legsúlyosabb ebolajárványa 2013 és 2016 között pusztított Nyugat-Afrikában összesen közel harmincezren betegedtek meg, több mint tizenegyezren meghaltak. Az ebola a 70-es években ütötte fel a fejét Afrikában, 1976-ban két különböző járvány is volt, a mostani ezeknek a méretét érte el. Az ebolavírus a legveszélyesebb ragályos kórokozók közé tartozik, halálozási aránya csaknem 90 százalékos, és a vérzéses lázzal járó betegség nagyon gyors lefolyású.

Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all