vasárnap, október 20, 2019
728x90 EU Imagery

Elbukott szerda este a brit miniszterelnök ellen indított bizalmatlansági indítvány a Konzervatív Pártban. Theresa May maradhat a brit miniszterelnök, a 317 képviselőből 200-an álltak ki mellette a titkos szavazáson. Viszont jól mutatta a párton belüli megosztottságot, hogy 117-en is ellene szavaztak. Innentől egy évig nem lehet új bizalmi szavazást kiírni May ellen a párton belül, de a brexitmegállapodásának jövője nem lett fényesebb a brit alsóházban. 200 konzervatív parlamenti képviselő továbbra is támogatja Theresa Mayt, mint a Konzervatív Párt vezetőjét és brit miniszterelnököt, és 117 képviselő váltaná le – derült ki a szerda esti titkos szavazáson, amelyben a kormányfő ellen beadott bizalmatlansági indítványról döntöttek a tory alsóházi képviselők.

May az eredmények ismertetése után elmondott beszédében azt mondta, folytatni kell a brexithez szükséges munkát. „Megújult küldetésről” beszélt, hogy összefogják az országot. Ugyanakkor azt mondta, hogy jelentős számú képviselő volt ellene, és meghallotta, amit mondtak.

may1
Fotó: Hannah Mckay / Reuters
Kedden este értesítette Theresa Mayt a tory frakció illetékes bizottságának elnöke, hogy összegyűlt a bizalmi szavazás kiírásához szükséges számú, vagyis 48 képviselői beadvány. Ezért már szerda estére ki is írták a titkos szavazást. A bizalmatlansági indítványt a frakció többségének, vagyis legalább 158 képviselőnek támogatnia kellett volna, hogy Mayt leváltsák a párt, és ezzel a kormány éléről is. Szerda estig 188 képviselő jelezte nyilvánosan, hogy támogatni fogja Mayt, ezért már előzetesen úgy tűnt, hogy sikerül megmenekülnie. Azonban a toryk megosztottsága mellett nagyon nem volt mindegy, pontosan mennyien állnak ki May mellett. Az megnyugtathatja Mayt, hogy a szabályok szerint szerda esti győzelme miatt egy éven belül nem lehet újabb párton belüli bizalmi szavazást indítani ellene, ami számos tory riválisát elcsendesítheti egyelőre. 

Ugyanakkor a BBC és több szakértő is úgy kommentálta az eredményeket, hogy ugyan nem csak szűk többséggel maradt May a miniszterelnök, de ennyi ellene szavazó tory képviselő egyáltalán nem egy kényelmes eredmény neki. Amiatt is aggódhat, hogy voltak olyan képviselők, akik a szavazás előtt jelezték, hogy most támogatják Mayt, mert nem akarnak felfordulást, de ettől még a brexitmegállapodását a mostani formájában leszavaznák, ha arra kerül a sor.

May nem sokkal a szavazás kezdése előtt felszólalt a frakció előtt. Állítólag ebben arra utalt, hogy nem vele futnak majd neki a toryk a következő választásnak, de most még időre van szüksége. Több képviselő szerint viszont nem állt elő semmi újdonsággal, csak annyit mondott, hogy többet fog egyeztetni a képviselőkkel.

Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all