Világ

Máris nekiment a civileknek és a kisebbségeknek a brazil elnök

A jobboldali vezető első rendeleteinek egyikében átfogó korlátozó jogkörökkel ruházta fel a kormányzati hivatal vezetőjét az országban működő civil szervezetekkel szemben.

Egyes kisebbségek és a civil szervezetek váltak Jair Bolsonaro újonnan beiktatott brazil elnök első intézkedéseinek célpontjaivá – jelentette több hírügynökség. Az új, jobboldali elnök egy friss rendelete – amely 120 napon belül érvényét veszti, ha a kongresszus nem hagyja jóvá – Carlos Alberto Dos Santos Cruz kormánytitkár hivatalának hatáskörébe utalta a Brazília területén működő nemzetközi és civil szervezetek tevékenységének felügyeletét, összehangolását és megfigyelését.

A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet egyik illetékese, José Miguel Vivanco szerint Bolsonaro döntése kétféleképpen is értékelhető. Vivanco egyfelől kedvezőnek nevezte, hogy a civil társadalom képviselői a legmagasabb szinten tarthatnak kapcsolatot a kormánnyal, ugyanakkor aggodalmának adott hangot a rendelet korlátozó jellege miatt.

A brazil elnök nem indokolta meg, miért volt szükség a lépésre, de a Twitter internetes közösségi oldalon azt írta, hogy a civil szervezetek "kizsákmányolják és manipulálják" a mintegy 900 ezer fős bennszülött lakosságot. A brazil hadsereg vezetésében régóta általános az a nézet, hogy az ásványkincsekben gazdag, gyéren lakott Amazonas-vidéket meg kell védeni a külföldi érdekektől. Egykor Bolsonaro és a kormánytitkár is hivatásos katona volt.

A brazil elnök további új intézkedései kisebbségi csoportokat érintenek, mindenekelőtt az őslakosokat, a rabszolgák leszármazottjait és a homoszexuálisokat. Egy elnöki rendelet az igazságügyi minisztérium helyett a mezőgazdasági tárca hatáskörébe utalta a bennszülöttek és a hajdani rabszolgák leszármazottai számára fenntartott területek kijelölését, ezzel gyakorlatilag az agrárgazdaság kezére játszva a földeket. Az igazságügyi minisztérium korábban a FUNAI ügynökségen keresztül foglalkozott az őslakosság és rabszolgák leszármazottainak területi igényeivel, lakhatásával, egészségügyi kiadásaival és kultúrájuk megőrzésével. A FUNAI sorsa bizonytalanná vált, miután Bolsonaro döntése nyomán az ügynökség az új család-, nő- és emberi jogi minisztérium ellenőrzése alá került.

Egy másik rendelet következtében az LGBT-közösség ügyei kikerültek a szigorúan vallásos Damares Alves vezette család-, nő- és emberi jogi minisztérium hatásköréből. Egyelőre nem tudni, hogy ki foglalkozik majd e kisebbség ügyeivel.

Az elnök döntéseit határozottan bírálta a 45 brazil civil szervezetet tömörítő Observatorio do Clima. Az ernyőszervezet szerint a rendeletek "az első lépések, amelyekkel Bolsonaro beváltja kampányígéreteit a környezetet óvó kormányzás felszámolásáról, az őslakosság jogainak megnyirbálásáról és földjeik gazdasági tevékenység előtti megnyitásáról".

Ernesto Araujo új brazil külügyminiszter azt mondta: a globalizáció visszafordításáért és a brazil külpolitika felszabadításáért fog harcolni hivatali ideje alatt. Araujo több olyan országot említett beszédében, amelyeket csodál, köztük az Egyesült Államokat, Izraelt, Olaszországot, Magyarországot és Lengyelországot.

Forrás: HVG