Világ

Magyar vétó Brüsszelben, Szijjártó a fél világot kiosztotta

Egyetlen EU-s tagállamként Magyarország nem járult hozzá ahhoz az uniós dokumentumhoz, amelyet az EU az Arab Liga tagjaival szeretne aláírni, többek között az illegális bevándorlás visszaszorítása érdekében. Szijjártó Péter szerint a szövegben utalás van az ENSZ migrációs csomagjára és ez nem elfogadható Magyarország számára. A külügyminiszter üzent a hollandoknak is, szerinte Hollandia nem felügyeleti szerve Magyarországnak. 

Lopakodó jogalkotás keretében próbálják meg Brüsszelben és New Yorkban az ENSZ migrációs csomagját a nemzetközi jogi és politikai élet részévé tenni – jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben, ahol az uniós külügyminiszterek az Arab Liga külügyminisztereivel találkoztak. A diplomaták napirendjén az szerepelt, hogy elfogadnak egy nyilatkozattervezetet, amely a hónap végén az EU–Arab Liga-csúcstalálkozón kerül az állami vezetők elé. Ebben többek között az illegális migráció elleni küzdelemről is szó van, azonban a tervezet hivatkozott az ENSZ migrációs paktumára is. Mint azt az elmúlt egy-két napban már lehetett hallani, a magyar kormány elutasította ennek aláírását, komoly diplomáciai feszültséget okozva ezzel. Bár az ENSZ-dokumentumot összesen kilenc uniós tagállam nem írta alá, más országok nem jeleztek hasonló fenntartást.

A magyar álláspont szerint a migrációt nem kell menedzselni, és nem lehet úgy tekinteni rá, mint aminek nincs biztonsági kockázata. Szijjártó Péter szerint ideje lenne a brüsszeli bevándorláspárti hazugságot átadni a múltnak, oda kell vinni a segítséget, ahol szükség van rá. Szerinte az Arab Államokkal elsősorban abban kell együttműködni, hogy a terroristák Európába áramlását megakadályozzák.

26313734 dbe39afb6823ad827bbda0bf611a861f wm

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j2) és Ajmán Szafadi jordániai külügyminiszter (b2) kétoldalú találkozója az uniós tagállamok és az Arab Liga országainak külügyminisztereinek tanácskozása keretében Brüsszelben 2019. február 4-én.
Fotó: KKM/Burger Zsolt / MTI

A csúcstalálkozó egyik célja, hogy együttműködést ajánljon az arab országoknak cserébe azért, hogy több menekültet fogadjanak be, és tegyenek több erőfeszítést az illegális migráció megfékezésére. Hasonló együttműködésről van szó, mint amelyet az EU Törökországgal három éve megkötött, és amely a leghatékonyabb módszernek bizonyult a migrációs hullám megállítására.

Az arab országokkal kötendő megállapodás szövege azt is tartalmazza, hogy az illegális migráció elleni küzdelem mellett egyértelműen szabályozni kell a törvényes bevándorlást is, ugyanis ez is segíthet visszaszorítani a szabálytalan bevándorlási módokat.

Németország berágott

Múlt pénteken ültek össze az uniós tagállamok Brüsszelbe küldött EU-nagykövetei, hogy előkészítsék a hétfői külügyminiszteri tárgyalást. A 444 megszerezte a nagyköveti ülés jegyzőkönyvét, amelyet azért hívtak össze, hogy kompromisszumot találjanak Magyarországgal az elfogadandó szövegről. Ekkor már egy olyan szövegtervezet került a diplomaták elé – írja a lap, – ami éppen csak említi az ENSZ-es megállapodás szellemiségét, sőt, olyan változat is felmerült, hogy a szöveg csak általában hivatkozzon „az ENSZ korábbi megállapodásaira”. 

Magyarország nem fogadta el ezt a verziót sem, és a jegyzőkönyv szerint egyedül maradt az éles ellenállásával, mert a korábban a magyar álláspontot osztó lengyel nagykövet is óvatosan visszatáncolt, azt mondva, hogy meg kell várnia a saját kormányának az utasítását az ügyben.

A 444 azt írta, hogy a legtöbb nagykövet  felháborodottan fogadta a magyar hajthatatlanságot, elsősorban a német küldött, aki azt mondta: „hihetetlen, hogy a magyar kormány nem engedi, hogy egy nemzetközi egyezményben az ENSZ-re hivatkozzanak”, holott tudomása szerint „Magyarország egyelőre még tagja az ENSZ-nek”. Majd megjegyezte, hogy amikor a 2021 utáni uniós támogatásokról döntenek, emlékezni fognak rá, hogy a magyar kormány hányszor túllőtt a célon az elmúlt években.

Franciaország képviselője azt mondta: méltatlan, hogy egy ENSZ-es hivatkozás miatt az EU összevesszen az arab országokkal, mert ennek súlyos következményei lehetnek. A holland nagykövet pedig közölte, hogy a magyar álláspont inkonzisztens, mert egyszerre óhajtja az illegális migráció teljes megfékezését, de közben megakadályoz egy nagyon fontos megállapodást, ami az illegális migráció megfékezéséről szól. 

Hollandia nem felügyeleti szerve Magyarországnak

Szijjártó Péter hétfőn arról is beszélt, hogy miért nem fogadja sem a magyar parlament, sem a magyar kormány azt a holland parlamenti delegációt, amelyik a Magyarország ellen az EU-ban zajló 7-es cikkely szerint eljárás kapcsán akart tárgyalásokat folytatni. Szijjártó Péter kijelentette: Hollandia nem felügyeleti szerve Magyarországnak. Ráadásul korábbi megnyilatkozásaik alapján a hollandok már meghozták az ítéletet, utána miért akarnak tárgyalni? „Mi egy ország vagyunk, több mint ezeréves nemzet!” – tette hozzá Szijjártó. A külügyminiszter megemlítette a francia és az ír kollégáját is, akik szerinte szintén igaztalan vádakat fogalmaztak meg a magyar kormánnyal szemben. Szijjártó Péter szerint vannak, akik sportot csinálnak abból, hogy bokszzsáknak nézik Magyarországot, ami „mégiscsak több a soknál”.

Forrás: Index