Világ

A franciák többsége már nem támogatja a sárgamellényeseket

A három hónapja tartó üzemanyagadó-emelés ellenes tüntetések során ez az első alkalom, hogy a népesség többsége már nem a tüntetőkkel szimpatizál , sokak szerint a megmozdulás már eltávolodott kezdeti céljától.A franciák többsége (56 százalék) azt szeretné, ha a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tavaly november óta tiltakozó sárgamellényesek befejeznék a megmozdulásokat, s a megkérdezettek 64 százaléka úgy látja, hogy a tüntetők követelései eltávolodtak a kezdeti elképzelésektől – derül ki az Elabe közvélemény-kutatóintézet felmérésből, amelyet a BFM hírtelevízió ismertetett.

Ugyan a franciák 58 százaléka még mindig szimpatizál a sárgamellényes mozgalommal (novemberben 75 százalékos volt a támogatottság), a megkérdezettek 64 százaléka úgy látja, hogy a megmozdulások már eltávolodtak a kezdeti követelésektől. Az üzemanyagadó emelése ellen 2018 novemberében létrejött sárgamellényes mozgalom az elmúlt három hónapban több szociális jellegű követelést fogalmazott meg, és az államfő távozását is követeli a városok menti körforgalmakban felállított úttorlaszok mentén, szombatonként pedig a városközpontokban tartanak spontán felvonulásokat, amelyek rendszeresen rendbontásokba és összetűzésekbe torkollnak a rendfenntartó erőkkel.

Hétvégéken ezért országszerte mintegy 80 ezer rendőr és csendőr teljesít szolgálatot a francia utcákon a közrend biztosítására. Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter szerdán 30 millió euróra becsülte a szombati tüntetéseken az utcákon okozott anyagi károkat (üzletek, bankok, kirakatok, középületek, köztéri eszközök megrongálását).

Az Európai Parlament eközben állásfoglalást adott ki, amelyben mind a rendőri erőszakot, mind az erőszakos tüntetéseket elítélte. Noha konkrét országot nem említettek a jelentésben, minden bizonnyal Franciaországnak üzentek.

Forrás: HVG