szerda, május 22, 2019
728x90 EU Imagery

A magyar kormánypárt egyelőre nem beszél az esetleges "EPP utáni életről", de a többek közt Marine Le Pen és Matteo Salvini pártjai által fémjelzett frakció egyik tagja elismerte, már tárgyalnak a Fidesszel.

Miközben egyre komolyabban veendő lehetőségként vetődik fel, hogy a Fideszt rövidesen kizárják az Európai Néppártból (EPP), érthető módon többen megpróbálják felvázolni az esetleges távozás utáni forgatókönyveket. A Politico nevű lap brüsszeli kiadása például 5 lehetséges kimenetelt is elemzett friss cikkében.

A pakliban természetesen szerintük is benne van, hogy végül a Néppárt mégsem zárja ki a Fideszt, bár, teszik hozzá, ehhez jelentős visszakozásra lenne szükség Orbán Viktor részéről, amit nehéz lenne "eladni" a magyar választók felé.

Ha kiadják az útjukat, és úgy döntenek, hogy egy másik európai parlamenti frakcióban folytatják, a lap szerint 2 párt jöhet szóba. Az egyik a Nemzet és Szabadság Európája (ENF), amelyet - a teljesség igénye nélkül - a migráció-ellenes, euroszkeptikus, nacionalista, szélsőjobboldali és populista jelzőkkel illethetünk. 

Jelenleg 34 képviselő tartozik ide, vagyis a Fidesz mostani 12 helye, amelyet a legóvatosabb becslések szerint is megtarthatnak, vagy akár növelhetnek is a májusi voksoláson, igencsak értékes lenne számukra.

 Ennél többet jelenleg csak a Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Gyűlés (nemrég még: Nemzeti Front) tesz bele a közösbe (15), a Matteo Salvini-vezette olasz Északi Ligának is csak 6 helye van. Soraikban ülnek még többek közt az osztrák és a holland Szabadságpárt politikusai, illetve annak a brit UKIP-nak a képviselői is, akik a "Brexit-hógolyót" kezdték el gyúrni, amely mára egy egyre kezelhetetlenebbnek tűnő hógörgeteggé változott.

Ennek a frakciónak az egyik tagja mondta most azt a Politicónak, hogy "folynak a megbeszélések" Orbán pártjával.

 Egy másik lehetőség az Európai Konzervatívok és Reformisták pártja (ECR), ahol többek közt a Fidesszel jó viszonyt ápoló lengyel Jog és Igazságosság párt ül. A Jaroslaw Kaczynski által vezetett tömörülést Manfred Weber nemrég - Salvinivel karöltve - szintén azok közé a politikai erők közé sorolta, akiknek demokráciához való hozzáállása összeegyeztethetetlen a Néppárt által vallott értékekkel. Ennek a frakciónak is kifejezetten jól jönne a "vérfrissítés", hiszen a Brexit után várhatóan elvesztik a tagság gerincét adó brit Konzervatív Pártot.

A Politico egy kisebb valószínűségű, de említésre méltó forgatókönyvnek látja, hogy a Fidesz egy új képviselőcsoport tető alá hozásán ügyködik majd, amelyben helyet kaphatnának akár a fentebb említett két frakció egyes pártjai is. Ezt a verziót erősíti, hogy 

Orbán ambíciói szerint mindig is Európa-formáló politikus akart lenni, amit - gondolhatja - alighanem egy általa vezetett, új frakcióban tudna legjobban végbevinni.

 Végezetül, lehetséges egy amolyan kivárási stratégia is, ahol a Fidesz nem kezd manőverezésbe az esetleges Néppártból történő kizárás után sem, hanem megvárja, mit hoz a májusi EP-választás, hogyan alakulnak át az erőviszonyok, milyen folyamatok indulnak el, és ezek ismeretében hoz döntést a jövővel kapcsolatban. A Politico ennek kapcsán hozzáteszi, e taktikát követve a magyar kormánypárt delegáltjaiból független képviselő válna, ami anyagilag is hátrányos lenne rájuk nézve, és a befolyásuk is csökkenne. 

Forrás és kép: Népszava

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all