csütörtök, április 25, 2019
728x90 EU Imagery

A jogvédő szervezetek szerint hivatalos meghallgatásokra van szükség parttalan viták helyett.

Öt nemzetközi civil jogvédő szervezet – a Nemzetközi Emberi Jogi Szövetség, az Amnesty International, a Human Rights Watch, a Riporterek Határok Nélkül és a Nyílt Társadalom Alapítvány európai politikai intézete – nyílt levelet írt az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsának, azt kérve, hogy tartsanak hivatalos meghallgatásokat a magyarországi jogállamiságról. Erről a hvg.hu számol be.

k epa20180912172 e1554394283865 1024x576

A szervezetek szerint aggodalomra ad okot, hogy a Sargentini-jelentés már ötödször lesz téma az uniós miniszterek között, az abban leírt konkrét problémákkal eddig mégsem foglalkoztak. Azt írják, parttalan viták helyett hivatalos meghallgatásokat kell tartani a magyar hatóságok részvételével, és nem szabad hagyni, hogy elhúzódjon az eljárás.

Itt az ideje, hogy a magyar kormányt a társai előtt felelősségre vonják a tettei miatt, melyek veszélyeztetik az Európai Unió alapértékeit

– közölték. A javaslat szerint a meghallgatásokat témák szerint, olyan formában kellene tartani, ami alapos vizsgálatra ad lehetőséget, a folyamatba pedig helyi és nemzetközi szakértőket is bevonnának. Minderre azért van szükség, mert a magyar hatóságok az elmúlt két évben számos olyan törvényt fogadtak el, melyek sértik a jogállamiságot. (Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger)

Forrás: 24.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all