csütörtök, július 18, 2019
728x90 EU Imagery

A jogszabálytervezetet az Európai Unió Tanácsának még hivatalosan is el kell fogadnia. Az Európai Parlament csütörtökön támogatta azt a törvénytervezetet, amely szerint az Egyesült Királyság állampolgárai a Brexit után 90 napig vízum nélkül tartózkodhatnak az Európai Unióban, ha országuk is ugyanilyen vízummentességet ad az uniós polgároknak.

Az MTI összefoglalója szerint az EP kétnapos brüsszeli plenáris ülésén 502 szavazattal 81 ellenében elfogadott állásfoglalás értelmében a jogszabály akkor lép hatályba, amikor az Egyesült Királyság kilép az unióból.

1228979

Fotó: AFP/ Nicolas Economou

A brit állampolgároknak nem lesz kötelező vízumot kérniük, ha egy adott 180 napos időszak alatt legfeljebb 90 napig akarnak az Európai Unióban tartózkodni. Uniós tartózkodásuk célja üzleti, turisztikai vagy rokonlátogatási lehet. A korábbi feltételek nem vonatkoznak a munkavállalás céljából kezdett utazásra.

Állásfoglalásukban az EP-képviselők felhívták a figyelmet arra, hogy az EU egyoldalúan, de a viszonosság alapján nyújtja a vízummentességet az Egyesült Királyság állampolgárai számára. Az Egyesült Királyság kormánya korábban jelezte, hogy nem szándékozik vízumot kérni azoktól az uniós polgároktól, akik rövid távú tartózkodásra utaznak a szigetországba.

Abban az esetben azonban, ha az Egyesült Királyság a jövőben mégis vízumkötelezettséget vezetne be legalább egy tagállam állampolgáraival szemben, szintén a kölcsönösségi mechanizmust kell alkalmazni, és a három uniós intézmény, valamint a tagállamok kötelezettséget vállalnak arra, hogy haladéktalanul lépéseket tesznek a mechanizmus alkalmazására.

Az Egyesült Királyság egyike lesz annak a hatvannál is több, unión kívüli országnak, amelynek állampolgárai vízummentességet élveznek az unióban.

A vízummentesség minden EU-tagállamban érvényes lesz – Írország kivételével, amely saját vízumpolitikával rendelkezik –, valamint a schengeni térség társult országai, Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc esetében. Írország és az Egyesült Királyság között kétoldalú megállapodás van érvényben, amely biztosítja a vízummentes utazást a két ország között.

Az EP plenáris ülésének jóváhagyását követően a jogszabálytervezetet az Európai Unió Tanácsának hivatalosan is el kell fogadnia. A jogszabályt az EU hivatalos lapjában április 12-ig kell közzétenni egy esetleges megállapodás nélküli Brexitre való felkészülés érdekében.

Szerdán az Európai Bizottság arra hívta fel a figyelmet, hogy azonnal újraindul a vámellenőrzés az Egyesült Királyságból érkező áruk esetében, amelyek után áfát is kell majd fizetni, amennyiben a szigetország rendezetlen módon távozik az Európai Unióból. Pierre Moscovici uniós gazdasági biztos közlése szerint az EU vámkódexe vonatkozna minden olyan termékre, amely az Egyesült Királyságból érkezik.

Hozzátette, hogy kemény Brexit esetén új vámellenőrzéseket kellene bevezetni. „Ez nem jelenti azt, hogy módszeresen minden egyes teherautót átvizsgálnánk. Kockázatelemzési alapon végeznénk ellenőrzéseket” – jelentette ki. 

Forrás: Népszava

 

 

 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all