Világ

Radikalizálódik Amerika - egyre nagyobb probléma a szélsőjobboldali terrorizmus

2018-ban több emberrel végeztek jobboldali terroristák, mint a rettegett dzsihadisták. Az FBI jelenleg 850 amerikai terrorista ügyben nyomoz.

1232360.1

Az FBI címere
Fotó: AFP/ YURI GRIPAS

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyidejűleg 850 nyomozást folytat belföldi terrorizmus ügyében - jelentette ki Michael McGarrity, az FBI terrorelhárító részlegének helyettes igazgatója szerdán egy képviselőházi bizottság előtt. A képviselőház belbiztonsággal foglalkozó bizottsága előtt McGarrity kifejtette, hogy 

az amerikai szövetségi rendőrség figyelmének középpontjában elsősorban szélsőjobboldali és a kormányzattal szemben álló egyének és szervezetek állnak.

A nyomozások mintegy fele olyan személyekre irányul, akik kétségbe vonják vagy a szövetségi kormány egészének, vagy a kormányzati hivataloknak és ügynökségeknek a hatalmát. Az igazgatóhelyettes arról tájékoztatta a törvényhozókat, hogy

a vizsgálatok 40 százalékában azt állapítják meg, a tervezett terrorcselekményeket a rasszizmus motiválja.

Ezen belül is jelentős számú a - McGarrity megfogalmazásában - "fehérek felsőbbrendűségét hirdető, szélsőséges csoport". 

A belföldi terrorfenyegetések utóbbi időkben tapasztalható szaporodását a szakember az egyes társadalmi csoportok gyors radikalizálódásával és az internet révén megteremthető hálózatok kiépítésével magyarázta. A radikális ideológiák és tartalmak megszerzéséért ugyanis ma nem kell utazni vagy valakivel találkozni, elegendő az internetes forrásokat böngészni - magyarázta. McGarrity - aki szerint a radikalizálódás gyorsan vezet az erőszakhoz is - a szélsőjobboldali radikalizmust az iszlamista radikalizmushoz hasonlította.

Az Egyesült Államokban több kutatóintézet is figyelemmel kíséri a különböző szélsőséges társadalmi csoportokat. A New America intézet szerint 2017-ben és 2018-ban az Egyesült Államokban több áldozatot követeltek a szélsőjobboldali erőszakos cselekmények, mint a dzsihadista támadások. Az alabamai Southern Poverty Law Center felmérése pedig arról tanúskodik, hogy 2014 óta 81 embert öltek meg "a radikális jobboldal által befolyásolt" személyek.

Forrás: Népszava