csütörtök, november 14, 2019
728x90 EU Imagery

Most, hogy a kínai árukra újabb büntetővámokat vetettek ki, az európai autóipar lehet Donald Trump kereskedelmi háborújának következő áldozata. Azonban van olyan elemző, aki szerint az autóipari vámok csak a kezdetet jelentik, az igazi célpont a mezőgazdaság lesz. A kínai árukra kivetett újabb büntetővámokat követően most minden szem az amerikai kereskedelmi háborúk egyik másik fontosabb csataterére, Európára vetődik - írja összefoglalójában a CNBC.com. Donald Trump már tavaly 25 százalékos vámmal fenyegette meg az európai autógyártókat, azonban azt még egyelőre nem léptette életbe. A portál szerint erről elvileg május 18-ig, azaz e hét végéig fog döntést hozni az elnök.

Nem az autóimport lehet Trump végeleges célpontja, legalábbis ezt vizionálja David Hauner, a Bank of America európai, közel-keleti és afrikai befektetésekért felelős vezetője szerint. Egy autóipari vám kivetése csak az elnök "trójai falova" lehet - mondta kisebb képzavarral a szakértő -, a végső cél ugyanis a mezőgazdasági termékek kereskedelmi feltételeinek újratárgyalása lehet.

A szakértő szerint a mezőgazdaságból élők Trump elnök fontos szavazóbázisát jelentik, és őket eddig eléggé kedvezőtlenül érintette a Kínával folytatott kereskedelmi háború. Ez nem túl kedvező Trump számára, aki már a 2020-as elnökválasztási kampányra készül.

trumplap
 

Emlékezetes, hogy amikor Trump tavaly büntetővámokkal fenyegette meg az európai autógyártókat, Jean Claude Junckerrel történt találkozását követően elállt a fenyegetéstől. Ugyanakkor abban egyeztek meg a felek, hogy a kétoldalú kereskedelem feltételit egy éven belül újratárgyalják, s ez a határidő elvileg közeleg. A hivatalos megbeszélések a CNBC szerint azóta sem indultak meg.

Elemzők ugyanakkor úgy vélik, hogy a Kínával szemben megtett lépések jól előrejelzik azt, mi várhat Európára. Nem véletlen, hogy múlt hét elején, a kínára kivetendő újabb vámok hírére átlagosan 3 százalékkal esett a nagyobb európai autógyártó cégek részvényeinek árfolyama. Még mindig lehet, hogy lesz egy olyan egyezség az Európai Unió és az Egyesült Államok között, amely csak az autóipart érinti, azonban ha a mezőgazdaság is szóba kerül, akkor rázósabb lehet az ügy - vélte Hauner.

Az összefoglaló emlékeztet, hogy az Európai Unióból az Egyesült Államokba irányuló agrárexport értéke 23,9 milliárd dollárt tett ki 2018-ban, míg az Amerikából érkező import ebben a szektorban 13,5 milliárd dollárt tett ki. Az amerikai kereskedelmi deficit az Európai Unióval szemben 2018-ban 169,3 milliárd dollárra rúgott, az Egyesült Államokba irányuló európai autóexport értéke 56,4 milliárd dollár volt.

Forrás és kép: Napi.hu

 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all