Világ

Weber kezében a Fidesz sorsa

Az Európai Néppárt ragaszkodik ahhoz, hogy a bajor politikus legyen a következő bizottsági elnök, ehhez viszont a szocdemekkel, a zöldekkel és a liberálisokkal is ki kell egyeznie. Ha rajtuk múlik a nagykoalíció, a magyar kormánypárt kezdhet csomagolni.

„És holnap mi fog történni?” „Mindenki felkel, megiszik egy kávét, és őrülten elkezd telefonálgatni.”

A hétfő hajnalban a brüsszeli sajtóteremben elhangzott beszélgetés tökéletes leirata annak, mivel töltik a következő napokat a vezető európai politikusok. Még ha az eredmények nem is véglegesek, a hétfő hajnalban közzétett számok jól mutatják, hogy az Európai Parlamentben megszűntek a szokásos erőviszonyok, és minden eddiginél több párt fog marakodni a vezető tisztségekért. A fő szereplők közül kiemelkedik egy, aki a legtöbbet veszítheti, vagy éppenséggel nyerheti a versengésben: Manfred Weber jövője azon múlik, hányat sikerül a telefonbeszélgetésekből úgy befejeznie, hogy elégedetten dőlhet hátra a fotelben.

weber1
Fotó: AFP / John Thys
 Az Európai Néppárt eredményváró estéjén, a Renaissance hotel különtermében (igen, a szállodát pontosan úgy hívják, mint Emmanuel Macron francia elnök választási szövetségét) a bizonytalanságnak nyoma sem volt. A többségében fiatal és nagyon lelkes szimpatizánsokat még az sem zavarta, hogy néhány szeméttel teli konténer mellett, a hátsó bejáratnál kellett várniuk az Európai Néppárt csúcsjelöltjét. 
Sokan nyakukban a politikust ábrázoló mézeskaláccsal és az életnagyságú papírmasé Weber-bábuval fotózták egymást, amikor pedig a kukák mellé végre a politikus autója is leparkolt, percekig semmit nem lehetett hallani az üdvrivalgástól. (Weber egyébként meglepő módon csak este kilenc óra után érkezett Brüsszelbe, a nap nagy részében Berlinben követte az eseményeket.) A különterem színpadán Weber szokatlan módon nem rejtette véka alá az érzelmeit, sőt még az ellene kritikaként felhozott állandó kompromisszumkészséget is a repülőn hagyta. „Nem fogunk olyan pártokkal együtt dolgozni, akik szétverik Európát” – ígérte, oldalán Joseph Daul pártelnökkel, de hogy pontosan kikre gondolt, azt már nem fejtette ki.

Orbán, a magányos harcos

Egy órával később, az Európai Parlament plenáris termében felállított sajtóközpontban viszont már nem kerülhette ki a kérdést, amire mindenki kíváncsi volt: mi lesz így a Fidesszel?

„Nézze, a Néppárt lesz a következő Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportja, körülbelül 26 mandátumos többsége van, szerintem ez megválaszolja a Fidesszel kapcsolatos kérdést is” – mondta, de nem volt hajlandó többet elárulni.

weber2
Fotó: Túry Gergely
 Webernek annyiban igaza van, hogy egyelőre nem is lehet sokkal többet tudni arról, szüksége lesz-e a következő hónapokban az EPP-nek a párttagság alól felfüggesztett magyar kormánypártra. Nem kevésbé bizonytalan a válasz, ha azt kérdezzük, vajon a Fidesznek szüksége van-e a Néppártra.
Orbán Viktor az utóbbi hetekben azt ismételgette, megvárják a választások eredményeit a döntéssel, csakhogy valószínűleg nem ilyen eredményre számított. A Matteo Salvini-féle szélsőségesek megerősödtek ugyan, de várható – a Fidesszel együtt – 71 fős képviselőcsoportjuk a 751 fős parlamentben biztosan nem számíthat túl nagy befolyásra. Arról nem is beszélve, hogy tagjaik között nagyobb a megosztottság, mint az egész EP-ben. Nincs mit szépíteni: Orbán Viktor egyedül maradt, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy vannak olyan mandátumbecslések, ahol a Fideszt már nem is az Európai Néppártba sorolják, hanem bizonytalan, különálló entitásként utalnak rá. Ha pedig a héten Manfred Weber telefonálgatása közben rá kerül a sor, a labda nem az ő térfelén fog pattogni. Jelen állás szerint Weber kezében a döntés: végleg megszabadul a magyaroktól, vagy kivár még néhány hónapig.

Királycsinálók

Az eredmények ismeretében annak is kevés az esélye, hogy Orbán bele tudjon szólni a csúcsjelölti rendszer alakulásába. Amikor kihátrált Weber mögül – szó szerint alkalmatlannak nevezve őt – a Fidesz elnöke még nem tudhatta, hogy a parlamenti választások igazi nyertesei nem a szélsőségesek, hanem a liberálisok és a Zöldek lesznek.

Márpedig tegnap Brüsszelben mind a Momentummal együtt Budapesten kampányoló Guy Verhofstadt, mind pedig Ska Keller, a zöldek társelnöke világossá tette: ragaszkodnak a jogállamisághoz és az európai értékekhez. Ráadásul az egész este alatt talán egyszer hangzott el a migráció szó, az összes párt a klímaváltozásról, a szociális Európáról, az egyenlőtlenség felszámolásáról és arról beszélt, hogy közelebb kell hozni az EU-t az átlagemberekhez. Mondanunk sem kell, egyik sem túl jó hír a Fidesz szempontjából.

weber3
Fotó: AFP / Sven Hoppe
Az Európai Néppárt a jelenlegi állás szerint – és a Fidesszel együtt – 182 mandátumot kaphat, míg legnagyobb vetélytársuk, a szociáldemokrata képviselőcsoport (S&D) 147 képviselői helyet mondhat a magáénak. Bárhogy is számoljuk, ez mindösszesen 329 hely a 751 tagú parlamentben, vagyis közel sincs meg a többségük. Arra már az ALDE és a Zöldek is utaltak, hogy hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni, de csak akkor, ha az ő követeléseiket is teljesítik.
Ez azt jelenti, hogy egy esetleges együttműködési megállapodást követően tényleg semmi szükség nem lesz arra a 13 mandátumra, amit a Fidesz hoz az EPP-be, hiszen mindkét európai pártcsalád jól szerepelt a választásokon, 109 és 69 mandátumot adhatnak a végső egyenlethez. Brüsszeli pletykák szerint az sem segít Orbánnak, hogy Manfred Weber kifejezetten dühös rá a személye elleni támadások miatt. Habony Árpád médiaügynöksége, a londoni székhelyű V4NA az utóbbi hónapokban mindent megtett, hogy rossz színben tüntesse fel az Európai Néppárt csúcsjelöltjét, még bajorországi házához is lesifotósokat küldtek, hogy utána angol nyelven kürtöljék tele vele a világot.

A Politico azt is tudni véli, hogy Weber már ma estére összehívta a centrista (ez a szó egyébként tegnap este rengetegszer elhangzott a brüsszeli folyosókon) pártok vezetőit, hogy a jövőről, azon belül is a csúcsjelöltekről tárgyaljanak. A Néppárt továbbra is ragaszkodik a rendszerhez, na meg persze ahhoz, hogy ők adják a következő bizottsági elnököt. A zárt ajtók mögötti tanácskozásokon szinte kizárt, hogy ne beszéljenek a Fideszről, és a jelenlegi pártokat ismerve valószínűsíthetjük, hogy nem éppen a legjobb kontextusban.

Mindent egybevetve, Orbán sorsát leginkább az pecsételheti meg, hogy Weber mindenáron Jean-Claude Juncker utódja akar lenni, amihez áldozatot kell hoznia. Burkoltan ugyan, de Frans Timmermans már kijelentette, hogy ha úgy döntenek, nincs szükségük a Néppártra, szívesen összebútoroznak a Zöldekkel és a Liberálisokkal annak érdekében, hogy meglegyen a többségük. Ezt Weber nyugodtan felfoghatja zsarolásnak, hiszen egész kampányát arra építette fel, hogy ő az egyetlen szóba jöhető jelölt az Európai Bizottság élére.

A telefonbeszélgetésekben és később a tárgyalóasztalnál tehát a bajor politikusnak ügyesen kell majd lavíroznia, ha sikerre vágyik: nemcsak keményen kell védenie álláspontját, hanem kompromisszumokat is kell kötnie. Abban pedig az eddigieket is látva biztosak lehetünk, hogy ha ennek érdekében meg kell szabadulnia Orbán Viktortól, meg is fogja tenni. A vasárnapi eredményeket látva sok hasznát úgysem veszi.

Forrás: HVG