Világ

Passzolgatják Trump kerítésépítési terveit az amerikai bíróságok

Egy amerikai szövetségi bíró most elutasította a képviselőházi demokratáknak azt a keresetét, amellyel meg akarták akadályozni, hogy Donald Trump elnök költségvetési átcsoportosítással oldja meg a mexikói határra tervezett kerítés felépítését, írja az MTI. Februárban a kongresszus úgy szavazta meg a kormányzat működését biztosító költségvetést, hogy abban nem szerepelt az elnök által kért 5,7 milliárd dolláros összeg a határfal megépítésére.

A KORMÁNYZAT EZÉRT ELTERVEZTE, HOGY 6,7 MILLIÁRD DOLLÁRT ÁTCSOPORTOSÍT MÁS TERÜLETEKRŐL, ÍGY PÉLDÁUL ELVESZ A KATONAI BERUHÁZÁSOKRA FORDÍTANDÓ ÖSSZEGEKBŐL, EHHEZ PEDIG TRUMP ORSZÁGOS RENDKÍVÜLI ÁLLAPOTOT HIRDETETT KI.

A mexikói határon át érkező illegális bevándorlás miatti országos rendkívüli állapot kihirdetését és a határvédő fal részben védelmi pénzből való felépítését azóta sokan megtámadták bírósági úton. Május 24-én egy kaliforniai szövetségi bíró ítéletével ideiglenesen akadályt tudott gördíteni az elé, hogy elkezdjék építeni a kerítés két fontos szakaszát az elnök által átcsoportosított pénzből. Haywood Gilliam ugyanis úgy ítélte meg, hogy az elnök jogtalanul irányít át a védelmi költségvetésből pénzt a kerítésépítésre, mert a kongresszus nem hagyta ezt jóvá.

 
nlNktkqTURBXy83ODljMWQ3OGFjNWUzNWUzYmI3MDE5Zjg2MjMwYTNjMi5qcGVnkpUDACPNBADNAkCTBc0DIM0Bwg

A KÉPVISELŐHÁZI DEMOKRATÁK EKÖZBEN EGY WASHINGTONI SZÖVETSÉGI BÍRÓSÁGON PERELTÉK BE AZ ELNÖKÖT A PÉNZÁTCSOPORTOSÍTÁS MIATT, ARRA HIVATKOZVA, HOGY MEGSÉRTETTE A HATALMI ÁGAK SZÉTVÁLASZTÁSÁNAK ALKOTMÁNYOS ELVÉT.

A bíró, Trevor McFadden - akit már Trump nevezett ki 2017. januári hivatalba lépése után - ugyanakkor elutasította a keresetet, mondván, hogy nem illetékes ítélkezni felette, mert a képviselőháznak nincs jogi státusa perelni az elnököt egy olyan ügyben, amelyben más célra használ fel költségvetési pénzt, mint amire a kongresszus azt szánta.

Az igazságügyi minisztérium rögtön üdvözölte a döntést, kijelentve: a képviselőház nem kérheti a bíróságot arra, hogy az elnökkel való politikai vitájában álljon az oldalára, és így érje el a célját, amelyet nem tudott elérni a kongresszusban az alkotmány adta eszközeivel.

Forrás: Index