Világ

Az angol királynő megszelídítette Trumpot

Különös sokértelműség jellemezte az amerikai elnök háromnapos londoni látogatását: a brit vezetők Donald Trump személyében Nagy-Britannia legfontosabb szövetségesének fejét fogadták, miközben magát az elnököt a brit főváros egyáltalán nem látja szívesen. Az utcákon 75 ezren tüntettek az általuk a környezetvédelemre, illetve a globális békét és stabilitást garantáló nemzetközi intézményrendszerre roppant kártékonynak tartott szélsőséges politikus ellen, és újból a levegőbe emelkedett az ikonikus elnök csaknem ugyanannyira ikonikus karikatúra-lufifej, a Trump baby.

Azonban Trump már érkezése előtt odavágott szigetországbeli kritikusainak, amikor a repülőn elkezdte becsmérelni régi kritikusát, Sadiq Khan londoni főpolgármestert, és kiállt a szigetország rémálma, a megállapodás nélküli Brexit mellett. De annak ellenére, hogy attól lehetett tartani, látogatása egy igazi Trump-show-vá fajul, már a II. Erzsébet királynő által adott díszvacsorán – melyen egyébként sem a Munkáspárt, sem a Liberális Demokraták vezetője nem tette tiszteletét – méltatta a „nemzetközi intézmények” és „a nemzetek közti együttműködés” jelentőségét az olyan szörnyű konfliktusok elkerülésében, „melyeknek soha nem szabad megismétlődniük”.