csütörtök, december 12, 2019
728x90 EU Imagery

Egész Donyeck és Luganszk megyére kiterjesztette az orosz elnök a lehetőséget, hogy lakói orosz állampolgárságot kapjanak. Eddig ez kizárólag az orosz támogatással fenntartott szeparatista donyecki és luganszki népköztársaságban (DNR, LNR) volt érvényben, szerdán azonban a rendeletből kivették a a kitételt, amely alapján Ukrajna két megyéjének csak „bizonyos régióira” vonatkozott – írta a Newsru.com.

0f310f75 f28d 4d7c bf12 49332df420ae

Władimir Putin
Fotó: PAP/EPA/ALEXEI DRUZHININ / SPUTNIK / KREMLIN POOL

Az eredeti, áprilisban hozott rendelet is nagy visszhangot váltott ki Ukrajnában, hiszen Kijev ezt újabb bizonyítékaként értékelte annak, hogy Moszkva végleg hatáskörébe akarja vonni a szeparatista régiókat.

Vlagyimir Putyin visszautasította a korábbi vádakat is, és – a Kim Dzsongunnal való tárgyalása után adott nemzetközi sajtótájékoztatóján – azt mondta, ha Románia vagy Magyarország adhat útlevelet határon túl élőknek, miért ne tehetné meg ugyanezt Oroszország.

Igaz, Oroszország Kelet-Ukrajnában sem krími, sem abház receptjét nem követte, azaz hivatalosan sem nem csatolta a területet magához, sem nem ismerte el a szakadár államok függetlenségét, tartózkodott tehát attól, hogy jogilag nehezen visszafordítható folyamatba kezdjen. A gyakorlatban azonban az állampolgárság osztása hivatkozási alap a későbbi, nyíltan vállalt beavatkozásra – ahogyan ez történt Grúziában 2008-ban. Moszkva egyelőre alkualapként kínálja fel Kelet-Ukrajnát Kijevnek: széleskörű autonómiát kérne Donyecknek és Luganszknak a szövetségi állammá átalakítandó Ukrajnán belül, cserébe azért, hogy békésen újra integrálódhasson az országba, amelynek azonban ehhez még a Krím elvesztését is el kellene fogadnia. Kijev részéről erre az alkura egyelőre nincs hajlandóság, ezen nem változtatott az új elnök, az orosz anyanyelvű Volodimir Zelenszkij hatalomra jutása sem.

Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all