Világ

Az oroszok már 2014-ben beleavatkoztak az amerikai választásokba

Az orosz kormány már 2014-ben kiterjedt és közvetlen tevékenységet folytatott azért, hogy manipulálja az Egyesült Államok választási rendszerét állami és helyi szinten is – derül ki abból a kétpárti jelentésből, amelyet a szenátus hírszerzési bizottsága hozott nyilvánosságra csütörtökön. A befolyásolási kísérlet 2017-ig folytatódott. A több mint két éves vizsgálat arra jutott, hogy orosz kiberbűnözők 21 szövetségi államban manipulálták a választási infrastruktúrát. Például sikeresen bejutottak Iowa állam szavazói adatbázisába és hozzájutottak mintegy 200 ezer választó nevéhez, címéhez, születési idejéhez, TB-számához és jogosítványszámához (ez utóbbit az Egyesült Államokban úgy használják az egyes személyek azonosításához, mint Magyarországon a személyi igazolványt – a szerk.).

Hozzátették azt is, hogy az orosz nagykövetség kérvényezte az amerikai belügyminisztériumtól, hogy választási megfigyelőket küldhessen, de nem kaptak engedélyt. Ennek ellenére a belügy tudta, írja a jelentés, hogy az oroszok több választási körzetbe is megpróbálnak embert küldeni, de hogy pontosan milyen okból, nem tudni. A legnagyobb támadást Illinois állam szenvedte el a 2016-os elnökválasztás során, de gyakorlatilag mind az 50 állam érintett volt valamilyen szinten. Arra nem találtak nyomot, hogy a szavazatok eredményét megváltoztatták volna, de azt hozzátették, hogy a bizottság hatásköre korlátozott volt.

A jelentés szerint az USA 2016-ban nem volt felkészülve arra, hogy egy külföldi hatalom megpróbáljon beavatkozni a választásokba, de az utóbbi három évben belbiztonsági minisztérium, illetve a választási bizottsági tagok is lépéseket tettek azért, hogy ez többet ne forduljon elő. Emellett azonban a jelentéstevők, a republikánus Richard Burr és a demokrata Mark Warner szerint szükség lenne arra is, hogy a kongresszus újabb összeget különítsen el erre a célra a mostani 380 millió dolláros keret mellett.

Forrás: 24.hu