vasárnap, szeptember 22, 2019
728x90 EU Imagery

Hosszú huzavona után megjelenhet a GRECO (Korrupció Elleni Államok Csoportja) jelentése, amiből kiderül: az Európa Tanács szerint hazánk 18 ajánlásból csak ötöt teljesített – írja a hvg.hu. A 49 országot számláló GRECO a strasbourgi székhelyű Európa Tanácshoz tartozik, a tagok rendszeresen értékelik egymás korrupcióellenes teljesítményét. 2018-as korrupciós jelentés nyilvánosságra hozatala hosszú folyamat volt, a magyar hatóságok nehezen bólintottak rá a publikálására. Utólag már érthető, mi okozta a késleltetést, a dokumentum ugyanis többször is utal rá, hogy a magyar kormány egyáltalán nem hajlandó az együttműködésre és az ajánlásokat sem teljesíti, pedig mind a parlamenti képviselők, mind a bírók és az ügyészek esetében nagy szükség lenne rá.

A hvg.hu által látott 2018-as jelentés egyik legfőbb megállapítása, hogy Magyarországon a korrupció elleni harc sem a parlamentben, sem pedig az igazságügy területén nem megfelelő. A dokumentumban a két legtöbbet használt szó a „kiábrándító” és az „aggasztó”.

Ami az országgyűlési képviselőket, a bírókat és az ügyészeket illeti, a korrupció megelőzésére négy évvel korábban tett 18 ajánlásból a magyar kormány csak ötöt hajtott végre úgy, hogy az meg is feleljen a követelményeknek. A GRECO úgy látja, hogy Magyarország „nem kielégítő” szinten teljesíti a szervezet ajánlásait, így továbbra is eljárásoknak kell alávetni. A jelentés készítői szerint aggodalomra ad okot a parlamenti képviselők korrupciója is, ezért nagyobb átláthatóságot, a vagyonnyilatkozatok megreformálását és megfelelő felügyeleti rendszert sürgetnek. A GRECO szerint különösen aggasztó az Országos Bírósági Hivatal elnökének, Handó Tündének a hatásköre, de kritizálják a pártfinanszírozás átláthatóságát is – írja a hvg.hu.

A belügyminisztérium is reagált a jelentésre, azt írják, hogy: "A kormány fontos eredménynek tekinti, hogy Magyarország végrehajtotta a jelentések ajánlásait azokban az esetekben, ahol azok valós problémát kezelnek. Magyarország a már megtett intézkedéseivel is emelt fővel áll a nemzetközi összehasonlítás elé: a korrupciós jellegű büntetendő cselekményekre vonatkozó valamennyi ajánlást teljesítette, és a többi ajánlás területén is megelőz számos EU-tagállamot. A kormány az ajánlások átültetése során minden esetben az ország érdekeinek megfelelően jár el. Éppen ezért fenntartja a jogot arra, hogy véleménykülönbségek esetén saját álláspontját érvényesítse."

Hozzátették, hogy a korrupció elleni fellépés közös érdek, ezért a kormány a továbbiakban is együttműködésre törekszik a GRECO képviselőivel. Ugyanakkor elengedhetetlennek tartják, „hogy az erről szóló párbeszéd a kettős mérce és a politikai vádaskodások helyett a szakmai érveken és a tényeken alapuljon”.

A kormány számos intézkedést hozott a korrupció visszaszorítására. Ma már súlyosabbak a büntetési tételek, a korábbinál szigorúbbak a közbeszerzési szabályok, és a baloldali kormányzással ellentétben a törvények a nagyobb átláthatóságot is biztosítják. Az erőfeszítések eredményességét jelzi, hogy az állami vagyon nagysága jelentősen nőtt az elmúlt években – írják közleményükben.

24.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all