Világ

„Mindig nagyon jók voltunk Ukrajnához”

Az amerikai elnök ellen vizsgálatot indított az amerikai képviselőház az eset miatt.

Nyilvánosságra hozta a Fehér Ház a Donald Trump és Volodimir Zelenszkij közötti beszélgetés leiratát, ami miatt az amerikai képviselőház hivatalosan is meg fogja vizsgálni, hogy indítson-e alkotmányos felelősségrevonási eljárást (impeachment) az elnök ellen.

szöveget lehozó amerikai lapok szerint a beszélgetésben Trump az amerikai főügyész segítségét is felajánlotta az ukrán elnöknek a Joe Biden fia elleni vizsgálatban. A vizsgálat elindulása esetén pedig egy washingtoni meghívást is ígért. Az amerikai elnök emlékeztette kollégáját, az Egyesült Államok mindig „nagyon jó volt Ukrajnához”, amivel Zelenszkij is egyetértett, és kiemelte, hogy az USA sokkal nagyobb partnere országának, mint más európai államok az oroszok elleni szankciók esetében.

A beszélgetés során Trump azt állította, hogy a volt alelnök megpróbált beavatkozni egy ukrán ügyészi vizsgálatba, amely fia, Hunter ellen folyt.

telef

"Sok mindent beszélnek Biden fiáról, arról, hogy Biden leállíttatta a vizsgálatot, és sok ember szeretne tudomást szerezni erről, szóval nagyszerű lenne, ha az igazságügyi miniszterrel tudna valamit tenni az ügyben (...), Biden azzal dicsekedett, hogy leállíttatta a vizsgálatot, szóval ha ennek utána tudna nézni (...), ez az ügy szörnyűnek hangzik nekem" - mondta az amerikai elnök a leirat szerint Zelenszkijnek.

A Fehér Ház hangsúlyozta, hogy a szöveg nem szó szerinti, hanem

amerikai kormánytisztviselők feljegyzésein alapul.

Az amerikai szövetségi képviselőház demokrata párti elnöke helyi idő szerint kedd este jelenttette be:

hivatalosan meg fogja vizsgálni, hogy indítson-e alkotmányos felelősségrevonási eljárást Donald Trump ellen a telefonbeszélgetések miatt.

Nancy Pelosi szerint a vizsgálat azt hivatott kideríteni, hogy az amerikai elnök egy júliusi telefonbeszélgetésben valóban nyomást gyakorolt-e Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre Joe Biden és fia jövedelmező ukrajnai ügyleteinek feltárása érdekében. Joe Biden jelenleg a demokraták legnagyobb támogatottságot élvező elnökjelölt-aspiránsa.

A Washington Post és a New York Times című amerikai napilapok múlt csütörtökön, illetve pénteken meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írták, hogy az amerikai elnök az említett telefonbeszélgetésben állítólag nyomatékosan arra kérte Zelenszkijt, hogy indítson vizsgálatot. Az amerikai elnök "nevetségesnek" minősítette a névtelen bejelentésre hivatkozó lapinformációkat, szombaton a Twitteren pedig azt közölte, hogy telefonbeszélgetése "rutinszerű és teljesen rendben volt". Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter is cáfolta a nyomásgyakorlásra vonatkozó sajtóértesüléseket.

Pelosi kedd esti sajtótájékoztatóján azzal indokolta a Trump felmentésére irányuló alkotmányos vádeljárás (impeachment) lehetőségét vizsgáló eljárást, hogy "az elnöknek számot kell adnia tetteiről, senki sem áll a törvény felett". A demokrata házelnök hangot adott véleményének, miszerint Trump megsértette a hivatali tevékenységére vonatkozó esküjét, akárcsak a nemzetbiztonságot és az alkotmányt.

Forrás és kép: HVG