hétfő, december 09, 2019
728x90 EU Imagery

Kína azonnal a belügyeibe való súlyos beavatkozásnak minősítette, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán aláírta a hongkongi tüntetőket támogató törvényt.

"Azt tanácsoljuk az Egyesült Államoknak, hogy ne cselekedjen önhatalmúlag, különben Kína határozott ellenlépéseket tesz, és minden következményt Washingtonnak kell majd viselnie. Tudatosítanunk kell az amerikai féllel, hogy Hongkong Kínáé, ügyei csakis kínai belügyek, és semmilyen külföldi kormánynak vagy erőnek nincs joga ebbe beavatkozni" – olvasható a kínai külügyminisztérium nyilatkozatában. Hozzátették: a törvény jól mutatja az Egyesült Államok "sötét törekvéseit és egyeduralkodói hajlamát".

Peking azzal vádolja Washingtont, hogy erőszakos bűnözőket támogat Hongkongban és aláássa az "egy ország, két rendszer" alapelvet. A kifogásolt törvény előírja, hogy az amerikai kormányzat Hongkong helyzetét rendszeresen, évenként vizsgálja felül mind pénzügyi, mind emberi jogi szempontból, és megbízza az Egyesült Államok elnökét, hogy szankciókat szabjon ki azokra, akik csorbítják az emberi jogokat a különleges közigazgatási területen.

Az "egy ország, két rendszer" elve mentén Kínán belül különleges közigazgatási státust élvező Hongkongban a hét végén tartottak helyi választásokat, amelyeken a demokráciapárti jelöltek elsöprő sikert arattak.

Hongkongban hat hónapja tart az a tüntetéshullám, amely a Peking-párti kormányzattal szemben általános tiltakozássá szélesedett.

Forrás és kép: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all