Világ

Magyarország kiállt az óriásvállalatok adóelkerülése mellett az Európai Tanácsban

Magyarország is egyike annak a 12 uniós tagállamnak, amely csütörtökön az Európai Tanácsban blokkolta azt az előterjesztést, amely leleplezte volna a multinacionális vállalatok adóelkerülését - írja a Guardian brit lap nyomán a Mérce. A javaslat arra kötelezte volna a 750 milliárd euró fölötti éves forgalmat bonyolító cégeket, hogy tagállamonkénti bontásban tegyék közzé, mennyi bevételt szereztek, valamint hogy ezek után mennyi adót fizettek. Az olyan óriáscégek, mint például a Facebook, a Google vagy az Apple azzal, hogy az alacsonyabb társasági adót kivető országokban adóznak olyan esetekben is, ha egyébként máshol is tevékenykednek, évente 500 milliárd dollárnyi kiesést okoznak az uniós tagállamoknak - ezt volt hivatott kezelni a javaslat.

Magyarország mellett nemmel szavazott még Írország, Luxemburg, Málta és Ciprus - vagyis az összes európai adóparadicsom -, illetve Lettország, Csehország, Észtország, Ausztria, Horvátország és Szlovénia is. Utóbbi tagállamok közül sokan gazdasági versenyelőnyüket az alacsony adóknak köszönhetik. Nemmel szavazott Svédország is, ám ott nem az adóelkerülés segítése volt a cél, hanem a félelem attól, hogy a brüsszeli kompromisszumos szabályok felvizezik a sokkal keményebb svéd előírásokat. A 9 százalékos társasági adószinttel Magyarország is az adóparadicsomok felé közelít, de a legnagyobb cégek még ennél is kevesebbet kell, hogy adózzanak itt.

Összehasonlításként, Írországban alapesetben 6,25 százalék a társasági adó. Tavaly a G7 írta meg, hogy a 30 legnagyobb Magyarországon működő globális nagyvállalat esetében a tényleges adókulcs csupán 3,6 százalék, aminek következtében évente 48 milliárd eurónyi, a mai tragikus forintárfolyamon váltva mintegy 16 ezer milliárd forintnyi bevételtől esett el a magyar állam.

Forrás: Népszava