Világ

Blokád alá vette az ellenzék a szerb köztévét

Körbezárták a szerbiai köztelevízió belgrádi székházát az ellenzéki tüntetők, akik szerint az állami televízió és rádió már évek óta eltorzítja a valóságot és nem tesz eleget tájékoztatási feladatainak.

A Szövetség Szerbiáért (SzzSz) nevű pártszövetség vezetője, Vuk Jeremics közölte, semmi dráma nem lesz, hacsak a hatalom nem küld a helyszínre provokátorokat. Jeremics elmondta, a blokád során senkit nem engednek be az épületbe, viszont a házból az jön ki, aki akar. A zárlat este nyolc óráig tart. A blokádban több száz ember vesz részt, a demonstráció békésen zajlik.

Alekszandras Vucsics szerb államfő – aki az ellenzék szerint elsősorban felelős az egyoldalú tájékoztatás miatt – bejelentette, a hatalom nem fog erőszakot alkalmazni. „Na piszkáljanak már. Szavatalom, hogy senkit sem ér fenyegetés. Az a néhány ember, aki elállja a bejáratokat, nem tud tenni semmit” – mondta az államfő.

A blokád része az SzzSZ által már egy éve folytatott tiltakozási hullámnak, a szerbiai ellenzékiek minden szombaton felvonulnak Belgrádban és több más szerbiai városban, hogy szabad választásokat, illetve sajtószabadságot követeljenek.

Forrás és kép: HVG