Világ

Az EU-nak egyre fontosabbak azok a helyek, ahol Orbán és társai nem tudnak nyerni

A Bloomberg elemzése a búcsúzó év fontos fejleményének tartja, hogy a nagyvárosok lakosai egyre több helyen szembefordulnak saját kormányukkal, ezt bizonyítja, hogy V4-es államok fővárosainak liberális polgármesterei 5 napja írták alá a megállapodást a Szabad Városok Szövetségéről, miközben országukat nacionalista és/vagy populista hatalom irányítja. Merthogy ezeken a településeken az emberek több szabadságot, sokszínűséget akarnak, és csak kevéssé aggasztja őket a nemzeti szuverenitás. A kisebb városok és a vidéki körzetek lakosságát már jobban foglalkoztatja a nemzeti identitás, a helyi szokások megőrzése, még akkor is, ha azért be kell állni az erős emberek mögé.

Kivételek természetesen mindig vannak, de a feszültséget nehéz demokratikus eszközökkel oldani a nemzetállamok és a nagyvárosok között. Jelen pillanatban jó néhány rezsim igyekszik erővel elnyomni az urbánus elégedetlenséget, de ez nem megy sokáig. Az ellentéteket jól jellemzik a Visegrádi Csoport belső viszonyai. A kormányok a szuverenitásra és az identitásra összpontosítanak, míg a városlakók viszonylag kozmopoliták és haladóak. Magyarországon a nacionalista, illiberális Orbán Viktor nem tud ugyanazzal a módszerrel nyerni a szabad gondolkodású Budapesten, mint vidéken, ahol a Fidesz szinte teljes információs monopóliumot élvez.

1257368

Fotó: Béres Márton / Népszava

A négy polgármester azt akarja, hogy településük nyitott, globális metropolisz legyen, amely vonzza a dolgozókat, az alkotókat és befektetőket. Az uralmon lévő pártok ezzel szemben a hagyományokra koncentrálnak, beleértve az egyházi tradíciókat, ám ez nem smakkol a városvezetőknek. Ők alternatív frontot akarnak képezni a bevándorlást élesen elutasító kormányok ellen, amelyek ráadásul aláássák a fékeket és ellensúlyokat. Az EU már látja, hogy ha együttműködik a nagyvárosokkal, akkor az jó esélyt kínál a nemzeti megosztottság áthidalására. A Szabad Városok Szövetségének ötletét kamatoztathatják másutt is, például Nagy-Britanniában, de akár az USÁ-ban is.

A demokratikus államokban a nagyvárosok lakossága meg tudja törni az országos irányvonalat, olyan polgármestereket választva, akik ellenállnak a konzervatív politikának. Az idő nekik dolgozik, a városiasodás nagy lendülettel zajlik. Ahol viszont a jogállam gyenge, ott a jelentős települések lakói kénytelenek tüntetni, hogy a hatalom odafigyeljen rájuk. Viszont ha erőszakos a hivatalos reakció, akkor a tiltakozások átterjedhetnek máshová is. Ebből a szempontból Hong Kong tipikusnak számít. A nacionalista vagy elnyomó rezsimekben a népes városok a tavasz hírnökei. Ráadásul egyre inkább összekapcsolódnak és együttműködnek, több mint 3,5 milliárd ember képviseletében.

Forrás: Népszava