Világ

Kifejtették a demokraták, hogyan élt vissza Trump a hatalmával

Donald Trump állítólagos hatalommal történő visszaélését részletezték a demokraták az amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szenátusi tárgyalásának harmadik napján, csütörtökön.

A kongresszusi káplán imájával és a szenátoroknak az amerikai zászlóra és az alkotmányra tett esküjével kezdődött a tárgyalási nap, amelyen a demokraták csakis az elnök állítólagos hatalommal történt visszaéléséről érvelnek. A pénteki tárgyalási napon kerül sor a másik vádpont – a kongresszus akadályozása – melletti érvek kifejtésére.

A nyitóbeszédet nem Adam Schiff, a tárgyaláson a vádat képviselő impeachment-menedzserek vezetője, hanem Jerrold Nadler, a menedzserek csoportjának egyik tagja, a képviselőház igazságügyi bizottságának elnöke mondta el.

A New York-i képviselő leszögezte: az impeachment-eljárást nem valamiféle „bagatell szabálysértés” miatt indították.

Azóta, hogy George Washington 1789-ben hatalomra került, egyetlen elnök sem élt vissza ilyen mértékben a hatalmával,

fogalmazott Nadler. Majd így folytatta: „hadd mondjam el ismét: egyetlen elnök sem használta fel a hivatali hatalmát arra, hogy külföldi nemzethez forduljon, hogy segítsen neki csalni a választásunkon”.

Nadler azt hangoztatta: a demokraták álláspontja szerint Donald Trump viselkedése továbbra is fenyegetést jelent az Egyesült Államokra és nemzetbiztonságára.

Az elnök viselkedése helytelen, törvénytelen, veszélyes,

fogalmazott, hozzáfűzve: szerinte „nem Amerika az első, hanem Donald Trump az első”.

Nadler után a szerdán is felszólaló impeachment-menedzser, Sylvia Garcia lépett a pódiumra. A texasi képviselőnő ugyancsak azt mondta: „Trump korrupt célja külföldi segítség biztosítása volt” az újraválasztásához a 2020-as elnökválasztásokon.

Garcia hangsúlyosan és többször is védelmébe vette a demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden korábbi alelnököt és a fiát, Hunter Bident is. Megalapozatlannak mondta a két Biden ukrajnai üzleti ügyeivel kapcsolatos korrupciós vádakat. „Korruptnak” nevezte viszont azt a volt ukrán államügyészt, Viktor Sokint, aki vizsgálatot indított a Burisma ukrán gázcég korrupciós ügyeiben. A Burisma az az ukrán vállalat, amelynek igazgatósági tagjai között helyet kapott Hunter Biden is.

Állításai alátámasztására Garcia bejátszotta Marie Yovanovitch, az Egyesült Államok korábbi ukrajnai nagykövete és George Kent külügyminisztériumi tisztségviselő képviselőházi bizottságok előtti meghallgatása videófelvételeinek egy részét. A képsorokon mindketten Sokin állítólagos korruptságáról beszéltek.

Miközben az impeachment-menedzserek előterjesztették érveléseiket, Donald Trump a Twitteren kifejtette, hogy szerinte a demokraták miért nem akarnak beleegyezni abba a republikánus javaslatba, hogy beidézhetnek tanúkat abban az esetben, ha cserében a republikánusok is beidézhetik Adam Schiffet, Joe Bident és a fiát, vagy a Trump-Zelenszkij telefonbeszélgetésről információkat kiszivárogtató bejelentőt.

A Sunyi Schiff, a Bidenek, a hamis kiszivárogtató (és az ügyvédje), a második kiszivárogtató (aki eltűnt, amióta nyilvánosságra hoztam a telefonbeszélgetés leiratát), az úgynevezett informátor és sok más katasztrofális demokrata nagy problémát jelentene nekik (a demokratáknak),

írta a mikroblogon Trump.

A csütörtöki tárgyalási napon a szenátorok jó részének figyelme lankadt. Az egyik republikánus szenátor például keresztrejtvényt fejtett, egy másik papírrepülőt hajtogatott, Elizabeth Warren demokrata párti elnökjelölt-aspiráns pedig egy tévétudósítóval játszott valamit. Voltak olyan republikánus szenátorok is, akik elbóbiskoltak, más pedig könyvet olvasott. A laptopokat, okostelefonokat és más elektronikus szerkezeteket kitiltották az ülésteremből a tárgyalás idejére. Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a tudósításában megjegyezte: kilenc demokrata párti és huszonkét republikánus szenátor hagyta el a termet rövidebb-hosszabb időre.

Kiemelt képünkön a Capitolium, az USA Kongresszusának székhelyének kupolája. Fotó: Europress/Samuel Corum/GETTY IMAGES NORTH AMERICA/AFP

Forrás: 24.hu