Világ

Újságírókat zárt ki a Downing Street 10., tiltakozásul kivonult a teljes brit sajtó

Két külön sajtótájékoztatót akartak tartani, egyet mindenkinek, egyet csak a kiválasztottaknak. A brit sajtó ezt nem tűri. Három nappal az Egyesült Királyság hivatalos kilépése és az EU-tagság tizenegy hónapos átmeneti állapotának megkezdése után Boris Johnson London Greenwich kerületében tartott átfogó beszédben ismertette az Európával folytatott kereskedelmi együttműködésről kialakított vízióját. A hosszú, kemény viták perspektíváját felvillantó tervek középpontjában az EU és Kanada között létrejött megegyezés lemásolása áll. "BoJót" láthatólag nem aggasztja, hogy e modell kidolgozásához hat évre volt szükség, míg a brit kormány jelenlegi szándékai szerint az átalakulás időszaka nem hosszabbítható meg. Az is igaz, hogy a konzervatív vezető minden fogadkozása ellenére könnyű szívvel kérte meg múlt év őszén az EU-t, hogy az október 31-i véglegesnek tekintett kilépési határidőt tolja ki három hónappal.

A harcias hangot megütő kormányfő kijelentette: "legalább annyira nincs szükség alkalmazkodni az EU-nak a versenypolitikára, az állami támogatásokra, a munkavállalók védelmére, a környezetvédelemre, vagy bármi másra vonatkozó szabályaihoz, mint ahogy az EU-t sem kötelezi semmi az Egyesült Királyság rendelkezéseinek elfogadására". Külön kitért arra, hogy a szigetország halászatra alkalmas vizei "elsősorban és leginkább" a brit hajókat szolgálják. Ami az EU pozícióját illeti, ugyancsak hétfőn Michel Barnier főtárgyaló kifejtette, hogy a "vámok, illetékek és kvóták nélküli szabadkereskedelem az egyenlő feltételek biztosításától, a kölcsönös erős kötelezettségvállalástól függ". Megnyugtatásul hozzátette: "nincs lehetetlenség, csak tehetetlenség".

Mint a Guardian írta, több újságíró bojkottálta Boris Johnson sajtóértekezletét. Így tiltakoztak az ellen, hogy a kormány csak kiválasztott újságíróknak kívánt tájékoztatót adni az uniós ügyekről. Nem hívták meg egyebek mellett a Mirror, a Huffington Post, a PoliticsHome és az Independent újságíróját sem. Amikor Johsnon egyik tanácsadója közölte a döntést azokkal az újságírókkal, akiket a Downing Street persona non gratának tartott, szolidaritásból többi kollégájuk is elhagyta az épületet. Így nem vett részt az eseményen többek között a BBC, az ITV, a Daily Mail, a Telegraph, a Sun, a Financial Times és a Guardian újságírója sem. Ez a stratégia Donald Trump amerikai elnökére emlékeztet, aki egyes újságírókat nem enged be sajtótájékoztatóira.

Az egyik médium megkeresésére a Downing Street azt válaszolta, hogy Johnson sajtóértekezletén bármely média képviselője jelen lehetett, de a másik médiaesemény csak „újságírók egy kisebb, kiválasztott csoportjának szólt”. Amikor néhány sajtómunkás azt kérte, hogy erről az eseményről is tudósíthassanak, Downing Street 10. nem adott engedélyt erre.

Mint a Guardian megjegyezte, magukat az újságírókat is meglepte, hogy létezik a kormányzat számára egy szűk, a brit sajtó által „belső lobbinak” nevezett újságírói kör.

A Huffington Post újságírója, Paul Waugh megjegyezte, az adófizetők pénzét a kormányzat arra használja fel, hogy irányított politikai üzeneteket továbbítsanak egyes médiumok révén.

Kiemelt kép: FRANK AUGSTEIN / AFP

Forrás: Népszava