Világ

Valódi támogatás kell a tagállamoktól

Kevés a munkaerő, nincs elég forrás, a tagállamok pedig nem mutatnak túl sok hajlandóságot az együttműködésre – az Európai Ügyészség még el sem kezdte a munkáját, de máris hatalmas hiányosságokra mutatott rá Laura Codruța Kövesi uniós főügyész, akit csütörtökön hallgatott meg az Európai Parlament két szakbizottsága. A román Országos Korrupcióellenes Ügynökség (DNA) élén hírnevet szervezett Codru ț a Kövesit októberben nevezték ki európai főügyésznek. Az Európai Ügyészség élén az lesz a feladata, hogy irányítsa az intézmény nyomozásait az uniós pénzügyi érdekeket sértő csalás, korrupciós és pénzmosási ügyekben, illetve büntetőeljárást indítson az elkövetőkkel szemben.

Már Codruța Kövesi megválasztásához is rögös út vezetett, melynek során többek között az őt a DNA éléről menesztő saját kormánya lobbizott ellene, és az uniós intézmények is hatalmi harcot vívtak. A megpróbáltatásoknak azonban még nincsen vége. A VÁRHATÓAN NOVEMBERBEN MUNKÁBA ÁLLÓ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉGNEK 2000 ÜGGYEL KELL MAJD AZONNAL MEGBIRKÓZNIA, ÉS ÉVENTE 3000 ÚJABB ESET FUTNA BE HOZZÁJUK – derült ki azokból az adatokból, amelyet Codruța Kövesi kért ki a tagállamoktól. Ezt a munkamennyiséget azonban az eredetileg tervezett 22 tagállami delegált ügyész és az intézmény 24 alkalmazottja nem tudja majd kezelni, mutatott rá Codruța Kövesi.

A főügyész úgy látja, hogy az együttműködésben résztvevő tagállamoknak fejenként legalább két – tehát összesen 44 – ügyészt kellene az Európai Ügyészséghez rendelnie, és az intézmény költségvetését is alaposan meg kellene emelni. Ehhez képest egyes tagállamok már most felvetették Codruța Kövesinek, hogy csak félállásban delegálnának ügyészt az Európai Ügyészséghez. Ezt a megoldást a főügyész a munkamennyiség és a függetlenség miatt is visszautasítja.

„CSAK AZÉRT AKARUNK EURÓPAI ÜGYÉSZSÉGET HOGY ELMONDHASSUK, VAN ILYEN INTÉZMÉNY, VAGY AZT AKARJUK, HOGY HATÉKONYAN MŰKÖDJÖN?” – tette fel a költői kérdést a főügyész, aki elszánt arra, hogy támogatást szerezzen az uniós korrupció elleni harchoz. A jövő héten Didier Reynders igazságügyi és Johannes Hahn intézményközi kapcsolatokért felelős uniós biztosokkal találkozik, és hetente 2-3 tagállamba is ellátogat, hogy a résztvevő kormányokkal tárgyaljon.

A becslések szerint évente az uniós költségvetésből 467 millió euró (körülbelül 158 milliárd forint) tűnik el csalás vagy korrupció miatt. A MAGYAR, LENGYEL, ÍR, SVÉD ÉS DÁN KORMÁNYOK NEM CSATLAKOZTAK AZ EURÓPAI FŐÜGYÉSZSÉGHEZ.

Forrás: Index