Világ

Megvonták Salvini mentelmi jogát Olaszországban

Az olasz kormánytöbbség megszavazta a volt belügyminiszter,  Matteo Salvini, az ellenzéki Liga és a jobbközép koalíció vezetője mentelmi jogának megvonását a római felsőházban kedden tartott voksoláson – írja az MTI. Erre Salvini bejelentette, hogy készen áll bíróság elé állni az olaszországi határok védelméért.

Az olasz parti őrség Gregoretti nevű hajója fedélzetén érkezett 131 menedékkérő tavaly július végén öt napig nem kapott engedélyt a partraszállásra, csak miután más EU-tagállamok vállalták átvételüket.

Az ügyészség szerint Salvini „túszul ejtette” a migránsokat korlátozva személyi szabadságukat, visszaélt hivatali hatalmával, megsértette a nemzetközi konvenciókat.

Matteo Salvini felszólalásában kijelentette, hogy belügyminiszterként, olaszként és emberként is Olaszország határvédelmét és biztonságát tartotta kötelességének.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Forrás: 24.hu