Világ

A választók szerint Sanders legyőzheti Trumpot

Donald Trump kampánycsapata pert indít a The New York Times ellen rágalmazás miatt –jelentette be szerdán este Jenna Ellis, a kampánycsapat jogi tanácsadója.  Az ügy előzménye, hogy  Max Frankel,  a lap korábbi főszerkesztője, „ Az igazi Trump - orosz ellenszolgáltatás" címmel írt hosszabb cikket még 2016-ban, amelyben azt állította: „Nem is volt szükség részletes összejátszásra Trump kampánycsapatának munkatársai és Vlagyimir Putyin oligarchái között, mert már korában átfogó megállapodást kötöttek, mégpedig a Hillary Clinton elleni kampányban nyújtott segítségért cserében az új oroszbarát külpolitikáról”. 

Az amerikai elnök jogász csapata szerint a lap tudatosan fogalmazott meg hamis állításokat a 2016-os elnökválasztási kampány idején, írja az MTI.

Ezek a megállapítások száz százalékig hamisak és rágalmazóak

– írta közleményében Jenna Ellis, Donald Trump újraválasztási kampányának jogi tanácsadója. Ellis hangsúlyozta, hogy a Times a cikk megjelenésének idején „már tisztában volt a csalárdságával, de szándékosan ártani akart a Trump-kampánynak, miközben félrevezette saját olvasóit is”.   

A The New York Times közleményben reagált a várható perre. Ebben azt írták, hogy „a Trump-kamány a bírósághoz fordult, hogy megpróbáljon megbüntetni egy véleménycikket közlő újságírót azért, mert elfogadhatatlannak tartja (annak tartalmát)".

Szerencsére a törvény védelmezi az amerikaiak jogát a véleményük és következtetéseik kifejtésére, különösen, ha olyan fejleményekről van szó, amelyek a közre nézve fontosak

– írta  Eileen Murphy szóvivő.

31792833 ca5958e4d9d6c9e2152c5e1c000ccf59 wm

Bernie Sanders pacsizik egy támogatójával a North Charlestonban tartott kampányrendezvényen 2020. február 26-án
Fotó: Drew Angerer / Getty Images Hungary

Az amerikai elnök egyébként tavaly októberben  a Fox televíziónak adott interjújában ismételten hangoztatta a liberális The New York Timesszal szembeni kifogásait, és közölte, hogy a továbbiakban nem kívánja látni a lap példányait a Fehér Házban. 

Trump nemcsak a kampánnyal, hanem a koronavírussal is sokat foglalkozik: szerdán koronavíruscárt nevezett ki, és egyúttal azt mondta, Amerikában kevés az esély a fertőzés okozta megbetegedésekre. Történt ez azután, hogy Kalifornia államban megerősítettek egy koronavírusos esetet egy olyan személynél, aki nem járt az Egyesült Államon kívül, és nem is találkozott olyannal, akinél kimutatták volna a vírust, írja a Reuters.

Növekszik Sanders esélye

Közben az MTI csütörtökön azt írta: a közvéleménykutatók szerint egyre többen gondolják úgy, hogy a Demokrata Párt színeiben induló vermonti szenátor, Bernie Sanders legyőzheti a republikánusok jelöltjét, Donald Trumpot a novemberi választáson. Ez az Ipsos közvélemény-kutató cég és a Reuters hírügynökség közös felméréséből derült ki, amit szerdán hoztak nyilvánosságra. 

A felmérés február 17-e és 25-e között – tehát a nevadai jelölőgyűlések előtti napoktól kezdve a kedden Dél-Karolinában tartott televíziós vitáig tartó időszakban – készült. Demokrata párti és független szavazókat faggattak. A megkérdezettek 26 százaléka szerint Bernie Sanders lenne a legalkalmasabb a Demokrata Párt elnökjelöltjének, 20 százalékuk a milliárdos Michael Bloomberg mellett döntene, és 17 százalékuk Joe Bidenre, az Obama-kormányzat volt alelnökére szavazna.

Az eredményeket elemzők szerint ez nagy változást jelez. Egy hónappal korábban ugyanis a megkérdezettek 27 százaléka Bident látta volna szívesen elnökjelöltként, míg alig 17 százalékuk gondolta azt, hogy Sanders képes lenne legyőzni Donald Trumpot a novemberi választáson.

A múlt szombaton Nevadában tartott jelölőgyűléseken a spanyol ajkúak és a fiatalok elsöprő többségben Sandersre voksoltak. Bident inkább az idősek és az afroamerikaiak támogatták. Az Ipsos/Reuters felmérése szerint azonban ez is változhat: a fekete amerikaiak szintén növekvő mértékben Sanders szenátorban látják az esélyes elnökjelöltet. Ennek próbája a most szombaton, Dél-Karolinában tartandó előválasztás lesz. Dél-Karolinában ugyanis a demokraták szavazótáborának 60 százaléka afroamerikai.

Forrás: Index