Világ
Regős Róbert: Maruzsa a gáton
- Részletek
- Kategória: Blogger BoB
Mennyire kell Maruzsának lenni ahhoz, hogy irritáló ostobaságokat hordjon össze az ember?
Tapsolunk esténként mindenkinek, aki erején felül áll a gáton, teszi a dolgát, hogy valamiképp kezelni tudjuk ezt a lehetetlen helyzetet a koronavírussal. A televízió képernyőjén keresztül látom a végkimerülés jeleit az egészségügyesek tekintetében. Ma a boltban a pénztárosnővel váltottam pár szót. Azt mondja, nem fizikailag, hanem mentálisan vannak kikészülve, mert az emberek gyakran nem akarják tudomásul venni a korlátozásokat. Olvasom, hogy a holland egészségügyi miniszter – vélhetően a kimerültségtől – összeesett a parlamentben. Tényleg azt gondolom, mindenki, akire a szerepe többlet terheket osztott ezekben a járványos időkben, belead mindent.
Egy péntek délelőtt a miniszterelnök bejelentette, nem zárják be az iskolákat, mert a gyerekek nem veszélyeztetettek, s ez a lépés a tanév végét, a tanároknak pedig fizetés nélküli szabadságot jelentene. A blogban ezzel kapcsolatban pár nappal korábban a következőket írtam: „ha két hét múlva mégis bezárnák az iskolákat, az én szememben ez azt fogja jelezni, hogy a mai döntések iskolákat érintő részével mégsem stimmelt valami.” Nem kellett két hetet várni.
Visszatérve az erőfeszítésekre, látom ismerőseim körében azt a heroikus küzdelmet, amellyel tanulók és tanárok egy emberként feszülnek neki a némi eufemizmussal digitális átállásnak nevezett feladathalmaznak. A szülő küzd azért, hogy az informatikai feltételeket megteremtse a gyereke számára, plusz, mivel a kisebbek mellett kénytelen otthon maradni, még a sokszor értelmetlennek és érthetetlennek tetsző házifeladatok megoldásában is közre kell működnie. A tanulók közben alig értik, mi történik körülöttük. Miért nem mehetnek suliba, ha nem mehetnek, miért nem vigyázhat rájuk a nagymama, s az eddig játékhoz használt eszközök miért váltak egyik pillanatról a másikra tanulást támogató eszközökké?
Most őszintén, mennyire kell Maruzsának lenni ahhoz, hogy valaki ilyeneket mondjon? Mégis, hogy képzeli el a köznevelési államtitkár úr azt a folyamatot, amelynek egyik legfőbb irányítója kellene, hogy legyen. Egy ilyen mondat tökéletesen elárulja, hogy nem ért semmit az egészből. Leleplezi, hogy nincs semmi kapcsolata az iskolák valódi életével és problémáival. Mondjuk ezeket államtitkári irodákból, esetleg protokolláris események alkalmával nem is lehet megismerni.
Amit eddig el tudott mondani fejből egy oktató a történelemórán, kihasználva a személyes jelenlétből adódó előnyöket, azt most nem kell esetleg más formában kidolgozni, hogy közvetlen, személyes kontakt nélkül is átadható ismeret legyen? Az eddig helyben megoldott és ellenőrzött feladatokat nem kell most bekérni és napról napra javítani otthon? Mennyi időt kaptak ehhez a kopernikuszi fordulathoz a tanárok? És miért is lett mindettől a gigászi problémahalomtól több szabadideje a pedagógusoknak? A NAT-ról pedig csak annyit, hogy azt nem bevezetni kell, hanem a korábbi változataival együtt a kukába hajítani. Mert az szemléletváltás, amely a köznevelés évtizedek óta várt megújulásának feltétele, épp most zajlik. A NAT-nak csak akkor van értelme, ha igazodik a most alakulóban lévő új pedagógiai eljárásokhoz.
Azon kommentelők kedvéért pedig, akik olthatatlan vágyat éreznek a vitához, a sorosozáshoz, a fizetett bérencezéshez, hogy ne kelljen megerőltető módon végigolvasni az itt közölteket, a mai blogbejegyzés állítása szándékaim szerint, s a félreértések elkerülése végett egyszerűen ennyi: megalázó ostobaságok helyett mondjunk inkább köszönetet a köznevelés digitális átállításán fáradozó tanároknak is. Ha valaki ezzel nem ért egyet, hát csak tessék, tessék…
Képek forrása: infostart.hu / due.hu / kormany.hu / szeretlekmagyarorszag.hu
Forrás: BloggerBob