Világ

Regős Róbert: Szégyenérzet nélkül, szégyentelenül

Jól emlékszem, mekkora felháborodást váltott ki szinte valamennyi jóérzésű emberből, amikor 1992. október 23-án szélsőjobbosok egy csoportja kifütyülte Göncz Árpád köztársasági elnököt, megakadályozva ezzel, hogy elmondja ünnepi beszédét. Értetlenül álltunk a jelenség előtt. Azóta is a rendszerváltást követő demokrácia egyik szégyenteljes eseményeként emlékezünk a történtekre. Nem igazán voltak szavaink nemcsak a felháborodástól, de azért sem, mert éppen akkoriban próbálta az ország kitapogatni, meddig terjed a véleménynyilvánítás szabadsága.

goncz arpad
A hőbörgők akkor átléptek egy kényes határt, amelyet nem jogszabályok kell kijelölni, illetve megvédeni, hanem az erkölcsre, a józanészre, az intelligenciára, a neveltetésre és a jóízlésre apellálva. Azok között, akik ezt a gyalázatot akkor elkövették, a legtöbben nem tudták, mit cselekednek. Nem értették, hogy saját magukat köpik szembe. Fel se fogták, hogy azt gyalázzák meg, ami tízmillió magyar ember hőn áhított vágya volt jó negyven éven keresztül. Ők feltehetően soha nem álmodtak jogállamiságról, demokráciáról és szabadságról. Ők egyszerűen azok az ostobák voltak, akik egy milliós nagyságrendű közösség hordalékaként bárhol a világon felhalmozódnak a társadalom peremvidékén.

Van olyan, hogy az ember nem tudja, mit cselekszik. Nem igazán bocsátható meg ez sem. Mégis, nagyobb a bűne azoknak, akik megszervezik, irányítják ezeket a csoportokat. De vannak ilyenek is, és kénytelenek vagyunk együtt élni velük. Csak hát ezek a folyamatok többnyire nem igazán állnak meg itt. Az igazi szégyen az, amikor akadnak, akik ezeket az erőket legitimálják. Bejuttatják a parlamentbe, s ott magas polcra helyezik őket, ahogy ez megesett a Nemzeti Ifjak Egyesülete Göncz ellen fújoló egykori vezetőjével, Sneider Tamással, amikor – már jobbikosként – az Országgyűlés alelnökévé magasztosult. Az ellene lefolytatott egyéb eljárások felsorolását e poszt terjedelme nem teszi lehetővé.

szabo timea
Szégyen ide, szégyen oda, még ez is megeshet bárhol a világban. Akárhogy berzenkedünk ellene, el kell fogadnunk, hisz a demokráciának is megvan a maga hordaléka. Nagyon nagy baj akkor van, ha ez a hordalék túlterjeszkedik.

Ma ülésezett a parlament. Már önmagában ez a tény felveti azt a kérdést, mi értelme határozatlan időre érvényben tartani a rendkívüli jogrendet, hiszen azt az Országgyűlés bármikor meghosszabbíthatná a szükséges határozott időszakra. Soha senki nem fog meggyőzni arról, hogy erre valóban szükség volt. A szócsaták természetes módon a járvány körüli intézkedések körül kavarogtak. Napirend előtt Szijjártó Péter külügyér felszólalásában röpködtek a milliók és egyéb nagyságrendek, maszkokról, védőszemüvegekről, lélegeztetőgépekről, tesztekről, gyógyszerekről és védőruhákról. Ha így van, jól van. Reméljem, jut mindenhova, ahol valóban szükség van rá.

vedoeszkozok
Aztán persze jöttek az ellenzéki hozzászólások, köztük a párbeszéd részéről Szabó Tímeáé. A mondandóm szempontjából felszólalásának tartalma talán nem is érdekes (a külföldre küldött védőfelszerelésekkel kapcsolatos anomáliákról beszélt). Egy felsorolás közben a kormánypárti képviselők viharos tapsba kezdtek. A képviselőnő meg kívánta várni, amíg elcsendesednek, ami teljesen normális gesztus egy hozzászólás alkalmával. Az óra közben persze ketyegett. Szabó Tímea jelezte is a házelnöknek, reméli, ezt a szünetet nem számítja bele az időkeretébe. Kövér rá se hederített, a kormánypárti képviselők pedig kitartóak voltak. Persze, hogy lejárt az idő, a házelnök pedig megvonta a szót Szabó Tímeától.

2020. április 20-án a magyar Országgyűlésben megakadályozták, hogy egy ellenzéki képviselő elmondja a hozzászólását. Büdös nagy bunkóság, mondhatnám, de szeretném elkerülni, hogy a képviselőtársukat kitapsolók szintjére süllyedjek. És persze a tisztelt Ház falai az elmúlt 30 évben láthattak már tahóságot bőven. Ám a „hordót a zsidónak” bekiabálás, vagy a kétségbeesett demonstráció néma tábláinak vulgarizmusa semmi esetre sem menti a ma történteket. Ahogy a tapsolás sem emelkedettebb a fütyülésnél és a fújolásnál. Határsértés történt ezúttal is.

parlament szabo
Mégis, ez a mostani esemény talán a Göncz elleni demonstrációnál is alávalóbb. Lehet mondani, hogy a csőcselék ’92-es hőzöngésének szükségszerű következménye. A Fidesz, erőteljes jobbratolódásának köszönhetően, ma olyan alantas ösztönök kielégítésére építi a figyelmet a harácsolásáról elterelő politikáját, amelyek az egykori fújolókat vezérelték. Ezt a mai gyalázat már az úgynevezett politikai elit követte el. Kövér pedig mérhetetlen cinizmussal jelentette ki: „A viharos tetszésnyilvánítással nem tudtam mit kezdeni.” Még hogy nem tudott. Ismerjük jól, milyen agresszivitással képes elhallgattatni az ellenzéki padsorokat. Azt is, milyen aránytalan szankciókat képes kiróni ellenzéki képviselőkre.

A kormányoldal ma belefojtotta egy képviselőbe a szót. Kíváncsi vagyok, hányan kapnak ezért pénzbüntetést, vagy más elmarasztalást Kövér részéről? A válasz borítékolható. Ami azonban a leginkább elkeserítő, hogy mindez egy régóta zajló, sötét végkifejlet felé vezető folyamat szerves része. Minél nagyobb a hatalma egy politikai erőnek, annál nagyobb az esélye annak, hogy visszaél vele. És minél nagyobb a lehetősége arra, hogy visszaéljen a hatalmával, annál jobban fog ragaszkodni hozzá. Továbbá minél nagyobb ez a hatalom, a birtokosa annál jobban elveszíti a realitásérzékét. Ennek vagyunk tanúi Kövér végtelen cinizmusában, ennek Orbán lekezelő gőgjében, s az általuk megteremtett kipcsak mamelukok hadának mohóságában.

orban kover
Amit művelnek, az a hatalomgyakorlás leggusztustalanabb, leggyávább formája. Azt gondolom, a hazai egészségügyi dolgozók, valamint mindenki, akinek köszönettel tartozunk az emberfeletti áldozatvállalásáért, mást érdemelnek. Megérdemeltek volna annyi tiszteletet a kormánypárti politikusok részéről is, hogy a magyar Országgyűlésben, mellőzve a politikai haszon hajszolását, engedik normális keretek között lefolytat az érdemi vitát arról, aminek leküzdése érdekében a tiszteletre méltók a saját egészségüket kockáztatva is elkövetnek mindent. A tiszteletre a legkevésbé sem méltók azonban a seggüket növesztve tapssal akadályozzák meg az érdemi párbeszédet. Csak azért nem írom, hogy e tapsoncok szégyelljék magukat, mert ők már nagyon régóta elfelejtettek szégyenkezni is.

Képek forrása: gonczarpad.hu / 444.hu / mandiner.hu / MTI - Máthé Zoltán / nepszava.hu

Forrás: BloggerBob