Világ

Rengeteg tesztre lenne szükség a járvány megállításához a WHO szerint

Nincs még vakcina, és úgy tűnik, fogalma sincs az Egészségügyi Világszervezetnek, hogy meddig tarthat a járvány. A hasonló helyzetek megelőzéséhez komolyabb politikai szándékra lenne szükség a jelenleginél.

Ahogy a koronavírus-járvány terjed a világban, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásai nem sokat változtak, lényegében január óta ugyanarra figyelmeztetik a döntéshozókat – többek közt ez derült ki a Magyar Tudományos Akadémia honlapján megjelent interjúból. Az Mta.hu-nak Jakab Zsuzsanna, a WHO főigazgató-helyettese és Richard Pebody, a szervezet európai fertőzéskockázat-kezelési csoportjának vezetője nyilatkozott.

A szakértők szerint a járvány sikeres kezelésében az átfogó közegészségügyi intézkedések mellett jelentős szerepet játszik a gyors tesztelés. Ezt mutatják a hatékonyan védekező országok eddigi példái: ahol a lakosság átfogó tesztelésébe kezdtek, ott sikerült jelentősen lelassítani a koronavírus terjedését. A járvány kitörése óta arra biztatnak minden országot, hogy mielőbb találják meg, izolálják és teszteljék a koronavírusos eseteket, és keressenek meg mindenkit, akikkel kapcsolatba kerülhettek. Utóbbiakat akkor is 14 napra el kell különíteni, ha nem tűnik indokoltnak a teszt elvégzése. A koronavírus-tesztek közül a garatváladékból vett mintát használó, PCR típusút tartja a legmegbízhatóbbnak a WHO, szerintük ideális esetben ezt kéne használni mindenhol.

Vakcina még nem létezik az új koronavírus ellen, a fejlesztések azonban a vírus genetikai információjának ismeretében igen korán elindultak. A WHO együttműködik a Világbankkal, valamint a járványok megelőzését szolgáló innovációk támogatására alakított nemzetközi koalícióval (Coalition for Epidemic Preparedness Innovations, CEPI) a kutatásban, és koordinál egy kiterjedt nemzetközi klinikai kísérletsorozatot, amely felgyorsíthatja a hatékony oltóanyag kifejlesztését. Mint fogalmaztak, onnantól, hogy egy vakcina-jelölt rendelkezésre áll, még 3-6 hónap klinikai tesztelés következik.

Az általános maszkviselést továbbra sem veszi fel ajánlásai közé a WHO, mivel szakértői úgy vélik, hogy hatásosságára „nem rendelkeznek elegendő bizonyítékkal”. Nyitottak ugyanakkor álláspontjuk felülvizsgálatára: a szervezet kéri azokat az országokat, amelyek mégis maszk viselését írták elő, hogy osszák meg tapasztalataikat – ezek fényében és további szakértői egyeztetések nyomán az ajánlások módosulhatnak. A WHO emellett a maszkok nem viselését sem javasolja, és az egyszer használható orvosi maszkok használatáról is megosztott ajánlásokat. Eközben több hazai és nemzetközi szakmai szervezet kiállt már az általános maszkviselés mellett, amit Budapest például már kötelezővé tett a tömegközlekedési eszközökön.

Arról, hogy meddig tarthat a járvány, a szakértők nem bocsátkoztak találgatásokba. Minden az egyes országok vezetőin áll. A hasonló világjárványok megelőzése érdekében a WHO szerint a politikusok komolyabb elköteleződésére lenne szükség és az egyes országok egészségügyének jobb finanszírozására.

Forrás: HVG