hétfő, június 01, 2020
728x90 EU Imagery

Egyszerre két, az uniós tagállamok jogállamiságával kapcsolatos elemzést is készít ezekben a hetekben az Európai Bizottság. Az egyik a koronavírus-helyzet miatt meghozott rendkívüli intézkedéseket vizsgálja, a másik pedig egy új, éves ellenőrző mechanizmus, amely egy általános képet ad a demokrácia helyzetéről az egyes országokban. Ezekről vitatkoztak az Európai Parlament Állampolgári Jogi- Bel- és Igazságügyi Bizottságában (LIBE), különös tekintettel a járványhelyzetben meghozott magyar intézkedésekre.

Didier Reynders, az Európai Bizottság jogállamiságért felelős tagja az éves ellenőrzéssel kapcsolatban azt mondta, hogy május elejére érkeznek be a kért elemzések, adatok a tagállamokból, ezt követően összesítik ezeket, és a tervek szerint szeptemberben hozzák nyilvánosságra. Ezt követően a tagállamokat tömörítő Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, de a tagállami parlamenteknek is lehetőségük lesz a jelentés megvitatására.

A szükséghelyzetben meghozott rendkívüli intézkedéseket szintén elemzi a Bizottság, egyelőre előzetes vélemény áll rendelkezésükre. Reynders Magyarországgal kapcsolatban azt mondta, hogy magyar jogszabályok "különös aggodalmakat" vetnek fel, mert más országokhoz képest szélesebb hatásköröket biztosítanak a kormánynak és nincs egyértelmű időbeli behatárolása. Ugyancsak szóvá tette a biztos, hogy

a válsággal kapcsolatos hamis információk közlésének vagy terjesztésének kriminalizálása nincs egyértelműen meghatározva, ugyanakkor szigorú szankciók társulnak hozzá, ez pedig aggályokat vet fel a jogbiztonság és a véleménynyilvánítás szabadságának vonatkozásában.

Hozzátette, hogy “a járvány és a válság rendkívüli intézkedéseket követel, de ezek nem mehetnek az alapjogok és európai értékek rovására”. És szükség esetén az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást fog indítani. Mindezzel Reynders némiképp ellentmondott kollégájának, a cseh Věra Jourová uniós értékekért és átláthatóságért felelős biztosnak, aki néhány napja egy cseh tévének azt mondta, hogy “Magyarország eddig nem fogadott el olyan jogszabályt, amely ellenkezne az európai uniós jogrenddel”.

32691608 6170a3a591c638e7be7c91f0b16f9576 wm

Didier Reynders
Fotó: Yves Herman / Reuters

Az Európai Néppárt, a Fidesz pártcsaládja részéről a máltai Roberta Metsola – egyetértve Reynders-szel arról beszélt, hogy minden szükséghelyzetben meghozott intézkedésnek arányosnak, időben korlátozottnak és szükségesnek kell lennie. Majd a sajtószabadságért is aggódott, mert kifejtette, hogy Spanyolországban a kormányzati sajtótájékoztatókon előre elkérik a kérdéseket a szerkesztőségektől.

A Szociáldemokraták frakciójából Birgit Sippel arra hívta fel az Európai Bizottság figyelmét, hogy nincs szükség újabb használhatatlan eljárásokra, ehelyett világos ajánlásokra van szükség, amelyek alapján a Tanács döntéseket tud hozni. Sippel – és mások is – felemlítették, hogy a magyar kormány az önkormányzatoktól von el pénzt, amikor a védekezésnél minden fillérre szükség lenne.

A vírus nem ment fel a demokratikus visszaélések, a parlamenti hatalom korlátozása vagy a sajtószabadság megtámadásának vétsége alól. Ha felfüggesztik a demokráciát és a jogállamiságot, fel kell függesztenünk az uniós forrásokat

- mondta Sippel. A magyar kormány védelmében a fideszes Hidvéghi Balázs szólalt fel, aki elmondta, hogy minden magyar intézkedés alkotmányos alapokon nyugszik és a járvány elleni védekezést szolgálják.

A baloldal agresszíven terjeszti az álhíreket például a parlament felfüggesztéséről, de ez nem igaz, mert a parlament dolgozik

- érvelt Hidvégi és azt kérte, hogy semmilyen vizsgálat során se alkalmazzanak kettős mércét.

A liberálisoktól Sophie in't Veld arra hívta fel az Európai Bizottság figyelmét, hogy a magyar helyzet értékelésekor vegyék észre, hogy Magyarországon szisztematikusan történnek a jogsértések és Orbán aláássa a demokráciát. Hasonló érveket hoztak fel más politikusok is, akik közül többen megemlítették az önkormányzatok jogfosztását, a gödi Samsung-gyár esetét, vagy a betegek hazaküldését a kórházakból.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció képviselője arról beszélt, hogy a kormány számos intézkedésének nincs köze a koronavírus elleni harchoz, csak Orbán Viktor politikai hatalmának növeléséhez.

Az elmúlt hetek intézkedései rosszabbak, mint amire számítottunk. Átvették olyan cégek felett az irányítást, amelyek stratégiai célokat nem is szolgálnak csak Orbán oligarcháinak fontosak. Őszintén mondom, hogy nem tudom, hogy hol fog véget érni

- mondta Dobrev. Az ülés után Hidvéghi Balázs a Fidesz EP-frakciójának nevében egy közleményt adott ki, amelyben többek között ezt írja: "A baloldali és liberális képviselők ismét tanúbizonyságot tettek arról, hogy fogalmuk sincs, hogy mit tartalmaz a magyar koronavírus törvény. Ez azonban cseppet sem érdekli őket: továbbra is folyamatos hazugságokkal támadják a magyar koronavírus elleni intézkedéseket Brüsszelben."

Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all