Világ

Már meg is szavazta a Fidesz és a KDNP az isztambuli egyezmény elutasítását

Csont nélkül igent mondott az erről szóló politikai nyilatkozatra a kormánykoalíció.

Megszavazta a Fidesz és a KDNP az isztambuli egyezmény ratifikációjának elutasításáról szóló politikai nyilatkozatot. Mindezt egy nappal azután, hogy a kereszténydemokraták a parlament elé beterjesztették a dokumentumot.

Az ellenzéki képviselők táblákkal tiltakoztak a nyilakozat ellen, az ülést vezető Latorcai János figyelmeztette is őket.

Hoppál Péter fideszes képviselő pedig az ellenzéki akciót megörökítette:

Végül az Országgyűlés elfogadta a javaslatot 115 igennel és 35 nem szavazattal.

A független Szabó Szabolcs hétfőn a Facebookon azt írta, hogy az Országgyűlés elé került előterjesztés döbbenetes, hiszen „az egyezmény a családon belüli erőszak megelőzéséről, a nők és gyermekek védelméről, az elkövetők büntetlenségének megszüntetéséről szól”.

Magyarország 2014-ben csatlakozott az egyezményhez, de a  Fidesz–KDNP évek óta nem hajlandó ratifikálni, most pedig végképp kifarolna belőle.

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője javaslatukat indokolva azt mondta, hogy az egyezményben lévő ideológiai megközelítés a magyar jogrenddel és saját meggyőződésükkel is ellentétes. Szerinte a dokumentum elő akarja írni a társadalmi nemek definícióját, és ezzel együtt „a romboló genderszemlélet” bevezetését, valamint rá akarja erőltetni az országokra a menedékjog nemi alapon történő biztosítását.

Forrás és kép: HVG