vasárnap, július 05, 2020
728x90 EU Imagery

Az Európai Bizottság külügyi szolgálatán belül működik egy munkacsoport, amely elsősorban az orosz eredetű álhírek felkutatására és cáfolására szakosodott.

Munkájuk eredményét minden héten csütörtökön hírlevélben is elküldik, de lehet kutatni az adatbázisukban, valamennyi megállapításuk elérhető. Az elmúlt öt évben eddig 8693 álhírt azonosítottak be. Az elmúlt hónapokban értelemszerűen megszaporodott a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos félretájékoztatások száma, közel ötszáz olyan híresztelést fedeztek fel, amelyek valamelyik Kreml-barát médiumtól indult és nyilvánvaló hazugságokat állítottak a járvánnyal vagy a védekezéssel összefüggésben.

Az Európai Bizottság is erre kívánta felhívni a figyelmet, amikor az álhírekkel szembeni sokkal hatékonyabb védekezésre szólított fel és további lépésekre tettek javaslatot. Josep Borrel külügyi főképviselő azt mondta, hogy a pandémia “masszív infodémiával” párosul, amely félrevezető és hamis információkra, összeesküvés-elméletekre alapul. “Ezek aláássák a demokráciát, az Európai Unió és a nemzeti hatóságok hitelességét” - tette hozzá. Borrell példaként említette azt a híresztelést, miszerint a kézmosás nem segít a vírus terjedése ellen, vagy azokat a félrevezető tájékoztatásokat, amelyek több országban is 5G-tornyok megrongálásához vezettek.

33386678 7b40a561149054c5d7a4c69af58321c1 wm

Josep Borrel
Fotó: Andrej Isakovic / AFP

A dezinformáció terjesztése ellen már történtek lépések. A Bizottság szorosan figyelemmel kíséri az online platformoknak a dezinformáció visszaszorítását célzó gyakorlati kódex szerinti intézkedéseit. Ezeknek a platformoknak havi jelentéseket kell készíteniük, amelyek részletesebb adatokat tartalmaznak a hiteles tartalmak népszerűsítésére, valamint a koronavírussal kapcsolatos dezinformáció és reklámozás korlátozására irányuló tevékenységeikről. Eddig a Facebook, a Google és a Twitter vett részt ebben a munkában, most bejelentették, hogy csatlakozott a TikTok is és tárgyalások folynak a Whatsapp-pal. Az Európai Bizottság meg szeretné erősíteni az együttműködését a dezinformáció elleni küzdelem terén a tagállamokkal, az Európai Parlamenttel, az Európai Tanáccsal, a harmadik országokkal és a nemzetközi szervezetekkel.

Vera Jourova, az értékekért és átláthatóságért felelős biztos arról beszélt, hogy ebben a helyzetben nagy felelősség hárul a szabad és független sajtóra, ezért támogatni kell az újságírókat, akiknek pedig az a dolguk, hogy ellenőrizzék a tényeket. Az EU fokozni fogja a független média és újságírók politikai és gyakorlati támogatását az EU-n belül és kívül egyaránt.

A most javasolt intézkedések be fognak épülni a dezinformációval kapcsolatos jövőbeli uniós munkába, nevezetesen az európai demokráciáról szóló cselekvési tervbe és a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályba.

33386626 9d3e7e6338cf5557dd052c6b594dc939 wm

Vera Jourova
Fotó: Francisco Seco / AFP

A magyar kormány képviselőitől már többször lehetett hallani, hogy az igazi fake news-ok Brüsszelből érkeznek Magyarországgal kapcsolatban, amikor különböző európai tisztségviselők – a kormány szerint – ellenőrizetlen információkat tesznek közzé. A bizottsági sajtótájékoztatón az Euronews kérdést tett fel a legújabb magyar nemzeti konzultáció egyik pontjával kapcsolatban. Az újságíró arra volt kíváncsi, hogy fake news-e a 13. kérdésben foglalt következő állítás:

Arra akarnak kényszeríteni bennünket, hogy megváltoztassuk az Alaptörvényünk migrációt tiltó rendelkezéseit.

Vera Jourova erre azt mondta, hogy még nem látta a konzultációs kérdőívet, de amennyiben valóban ez szerepel rajta, akkor ez az állítás „álhír, nem igaz”. Jourova beszélt arról is, hogy a múltban már volt több olyan állítása a magyar kormánynak, ami udvariasan fogalmazva is félrevezető volt, ekkor az Európai Bizottság kénytelen volt a valóságnak megfelelő tényeket a magyar választók tudomására hozni.

Forrás: Index.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all