Világ

A republikánusok is ellenzik Trump javaslatát a választás elhalasztására

Elutasítja Donald Trump javaslatát az elnökválasztás későbbre halasztásával kapcsolatban a Republikánus Párt is. Az Egyesült Államok elnöke a járványhelyzetre hivatkozva tartaná később a novemberben esedékes választást, mondván, a nagy arányban várható levélszavazatok révén megnő a választási csalás esélye – írta a BBC.

Ezt saját pártja sem fogadja el, így a republikánusok is ragaszkodnak a novemberi választáshoz. Trump felvetését elutasította a republikánusok szenátusi és képviselőházi vezetője is.

A választások időpontjának megváltoztatásához a kongresszus jóváhagyása kellene, ez azonban láthatóan nem lenne meg. A járványügyi mutatók és az emiatt romló gazdasági adatok következtében nem túl népszerű Trumpnak a jelek szerint tehát nincs lehetősége arra, hogy ezzel időt nyerjen. 

Az elnökválasztást még a polgárháború és a nagy gazdasági világválság idején sem halasztották el – érveltek a felsőházban a republikánusok is, akik szerint ezek alapján ezúttal is megtalálják a módját annak, hogy a választást a járványügyi helyzet ellenére megtartsák.

A szenátusban többségben, a képviselőházban viszont kisebbségben lévő republikánusok tehát éppúgy elutasítják Trump felvetését, mint a Demokrata Párt.

Az elnök újraválasztási kampányának vezetője ezután jelezte: Trump csupán felvetett egy ötletet. Az elnök korábban arról tweetelt, hogy a levélszavazással az ország „történetének legkorruptabb választása” várható.

Forrás és kép: Index