Világ

Feloszlatná a legnagyobb amerikai fegyveres lobbicsoportot a New York-i államügyész

A New York-i államügyész beperelte az Egyesült Államok legnagyobb fegyveres lobbicsoportját, a Nemzeti Fegyverszövetséget (National Rifle Association – NRA) azzal a céllal, hogy feloszlattassa a szervezetet – írja a BBC. Letitia James államügyész vádja szerint a szervezet az elmúlt években több millió dollárt utalt át a vezetőség számláira, amit magáncélra fordítottak.

Emiatt a több éves visszaélés miatt az a célunk, hogy teljesen feloszlassuk az NRA-t

– mondta James.

A vádban négy vezető tisztségviselőt nevezett meg: Wayne LaPierre igazgatót, Wilson Phillipset, Joshua Powellt és John Frazert. Az államügyész azt mondta, hogy ők négyen alakították ki azt a szervezeti kultúrát, amibe belefért a visszaélés és a korrupció. Állítása szerint LaPierre – többek között – nyolcszor utazott a Bahamákra magángéppel, és ezeket az utazásokat mindig olyan pénzzel fedezte, ami az NRA tulajdona volt. Ezeknek az összértéke 500 ezer dollár (145 millió forint) lehetett.

JAMES SZERINT OLYAN MÉLYEN HÚZÓDNAK A KORRUPCIÓS ALAPOK A SZÖVETSÉGBEN, HOGY AZ EGÉSZET FEL KELL OSZLATNI.

Kérdezték arról, hogy az államügyészt, aki demokrata, nem befolyásolják-e a saját politikai nézetei a Republikánus pártot régóta támogató NRA elleni perben.

Követtük a tényeket és a törvényt, és arra jutottunk, hogy az NRA sajnos a négy vádlott személyes malacperselyeként szolgált

– válaszolta James.

A New York-i ügyészség 2019 februárja óta folytatott nyomozást az NRA-nél feltételezett visszaélések ügyében – írja az MTI.

Az NRA az amerikai állampolgárok fegyvertartási jogaiért küzd 1871 óta. Bár akkoriban még inkább lövészegylet volt, mára már az egyik legbefolyásosabb politikai szervezetté nőtte ki magát. Mikor lövöldözés történik az USA-ban, a fegyvertartás ellen tiltakozók gyakran felszólalnak a szervezet ellen, mert az szinte minden törvényszigorítási kísérletet megakadályoz. Sokak szerint a fegyvervásárlási szabályok szigorításával el lehetne kerülni az iskolai lövöldözéseket.

Forrás és kép Index