Világ

Több száz tüntetőt vettek őrizetbe Belaruszban, miután Lukasenka titokban letette a hivatali esküjét

Nagy erőkkel vonult fel a rendőrség Minszkben szerdán a sok ezer tüntetővel szemben, sokan megsérülhettek az éjjel.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök úgy tette le a hivatali esküt szerdán, hogy azt előre be sem jelentették. A ceremónia televíziós közvetítése is elmaradt, holott azt törvény írja elő.

Fehéroroszország fővárosának, Minszknek belvárosát viszont hiába zárták le előre, a választást az ellenzék szerint elcsaló elnök ellen ismét ezrek vonultak utcára.

A tüntetők már napközben gyülekezni kezdtek kisebb csoportokban, a Reuters szerint legalább három egyetem előtt lehetett kisebb demonstrációkkal találkozni.

A délután már élőláncokkal és a forgalom megbénításával tiltakozó tömeg ellen könnygázzal és vízágyúkkal vonultak fel a rohamrendőrök. Később a The Guardian szerint már villanógránátokat is bevetettek. Éjjelre számos összecsapás

Sokakat próbáltak őrizetbe venni, dulakodva a társaikat védő többi demonstrálóval. Sokan megsérültek, állítólag lövéseket is lehetett hallani.

Az első hivatalos számok szerint az éjjel 10 embert vettek őrizetbe. Civilek közel 260-ig jutottak a számolással. Csütörtökön a minszki belügyminisztérium azt közölte, hogy 364 embert állítottak elő.

A fővároson kívül Hrodnában, Homelben, Bariszavban és más településeken is őrizetbe vettek tiltakozókat.

Nem tudni, hogy pontosan hányan sebesültek meg a rendőrök és a Lukasenka lemondását követelő tömeg összecsapásai közben. Számos felvétel kering ugyanakkor az interneten a hatóságok brutális fellépéséről. Ennek nem egyszer látszólag nem is tüntetők estek áldozatul.

Belaruszban folyamatosak a tüntetések az augusztus 9-i elnökválasztás óta, amelyen Lukasenka a hivatalos eredmények szerint a voksok közel 80 százalékával megszerezte hatodik mandátumát. Az ellenzék szerint az országot 1994 óta irányító elnök elcsalta a választást. A hatóságok egy időben könyörtelen brutalitással igyekeznek elfojtani a tüntetéseket. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.

Forrás: HVG