Világ

A Fideszt nem szokta, de a bolgár kormányt megvédte az Európai Néppárt

Korrupciós ügyek, a sajtószabadság korlátozása, kisebbségek hátrányos megkülönböztetése - többek között ezek miatt ítélte el állásfoglalásában a bolgár kormányt az Európai Néppárt. A javaslatot azonban nem támogatta az Európai Néppárt, a Fidesz szerint azért, mert a legnagyobb európai pártban is egyre többen ébrednek rá a bevándorláspárti baloldal ármánykodására.

Az Európai Parlament állásfoglalásban mondott véleményt a bolgár jogállamiságról, illetve a három hónapja tartó tüntetéssorozatról. Bulgáriában július 9-e óta folyamatosan és rendszeresen demonstrálnak az emberek a korrupció ellen, és Bojko Boriszov miniszterelnök és Ivan Gesev főügyész lemondását követelik. Az állásfoglalásból kitűnik, hogy a Parlament

egyértelműen támogatja Bulgária népének az igazságszolgáltatás, az átláthatóság, az elszámoltathatóság és a demokrácia iránti jogos követeléseit és törekvéseit.

Elítélik a rendőrség „erőszakos és aránytalan" fellépését, különösen a nőkkel és gyerekkel, és az újságírókkal szemben. A képviselők emellett bírálják a tiltakozásokat támogató „magánvállalkozásoknál végzett jogellenes és túlzott ellenőrzéseket".

A képviselők szerint Bulgáriában veszélyben vannak az európai értékek. Az állásfoglalásban az olvasható, hogy „a bulgáriai fejlemények a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok – többek között az igazságszolgáltatás függetlensége, a hatalmi ágak szétválasztása, a korrupció elleni küzdelem és a média szabadsága – tiszteletben tartásának jelentős romlásához vezettek".

Kitérnek arra is, hogy a megfelelő eljárások hiányában a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács és a legfőbb ügyész nem elszámoltathatók. Készítettek egy listát is arról, hogy milyen problémákat azonosítottak, amelyek orvoslására alkotmányos alkotmányos reformfolyamatra van szükség, a nemzetközi normákkal összhangban:

  • aggasztó a választási törvény várható változása, a következő parlamenti választásokhoz közel,

  • gyakoriak a megfelelő vita vagy az érdekelt felekkel folytatott konzultáció nélkül, túl sietősen elfogadott jogszabályok,

  • a magas szinten zajló korrupció kivizsgálása kézzelfogható eredmény nélkül zárul, és

  • az alapvető jogok tiszteletben tartása például a gyűlöletbeszéd, a társadalmi nem és szexuális irányultság szerinti megkülönböztetés, és a roma emberek és menedékkérők jogai kapcsán.

Ezen túl a képviselők elítélik az újságírók elleni rágalmazási kampányokat és erőszakot. Mélyen aggasztónak találják a média szabadságának, átláthatóságának és tulajdonosi sokszínűségének romlását, és azt, hogy a kormányhoz közel állók állítólag gyakrabban jutnak hozzá az uniós forrásokhoz. Hangsúlyozzák, hogy szigorúbban kellene ellenőrizni az uniós források elköltését: azonnal ki kell vizsgálni azt a gyanút, hogy az uniós „adófizetők pénzét a kormányzó párthoz kapcsolódó körök gyarapítására használják fel".

A javaslatot 358 szavazattal, 277 ellenszavazat és 56 tartózkodás mellett fogadták el. Fontos azonban megjegyezni, hogy a bolgár kormánypárt, a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) az Európai Néppárt tagja. Tagsága teljes körű, ellentétben a felfüggesztett fideszes párttagsággal. Az Európai Néppárt pedig kiállt a GERB mellett, és nem-mel szavaztak a javaslatra. Közleményükben a témáért felelős képviselőjük, Gonzales Pons ezt írta:

Mélységesen sajnáljuk, hogy egyes csoportok úgy döntöttek, hogy a jogállamiságot pártpolitikai eszközzé alakítják ahelyett, hogy az unió érdekében alkalmaznák. A jogállamiságról éppen annak alapvetően fontossága miatt kell tényszerűnek maradnunk. A Parlament nem engedheti meg magának, hogy elveszítse hitelességét ezekben az ügyekben.

Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy ha a baloldali pártok jogállamisági problémákat keresnek, akkor foglalkozzanak az egyébként baloldali irányítású Máltával, Szlovákiával vagy Romániával. Az Európai Néppárt többsége egyébként az elmúlt két évben (a Sargentini-jelentés óta) rendre támogatta azokat a nyilatkozatokat, amelyek a Fidesz-kormányt bírálták. A mostani döntéssel azonban a fideszes EP-képviselők teljes mértékben azonosultak. Brüsszeli sajtótájékoztatóján Hidvéghi Balázs képviselő ezt mondta:

Ezúttal az Európai Néppárt végre a helyes álláspontra helyezkedett, és nem szavazta meg ezt a jelentést. Mi nagyon régóta érvelünk már amellett, hogy józanul kell a tényeket nézni és csak a tényeket kell nézni.

A fideszes képviselő úgy érzékeli, hogy az Európai Néppárt számára lassan tisztul a kép, vagyis hogy a bevándorláspárti baloldal következetesen azokat az országokat támadja, ahol kereszténydemokrata, hagyományos értékeket folytató kormányzás van. Hidvéghi Balázs szerint az Európai Néppárt “sok naiv képviselője” kezd erre ráébredni és ez jót tehet majd a Fidesz belső megítélésének is.

Forrás és kép: HVG