Világ

Szoftverrel a rezsim ellen: hackerek indítottak háborút Lukasenkóval szemben

Fel akarják tárni, kik felelősek a tüntetők brutális megveréséért. Belaruszban igen erős az IT-szektor. Az ország diktátora, Alekszandr Lukasenko ugyan nem arról ismert, hogy a számítógépes világ nagy guruja lenne, de eddig nem szólt bele a netes szakemberek munkájába, békén hagyta őket, mostanra azonban célkeresztjébe kerültek, hiszen elsők között csatlakoztak az ellenzék megmozdulásaihoz. Ugyan a tüntetések ideje alatt rendre korlátozzák az internet használatát, ezzel sem tudják megállítani a hatalom ellen fellépő hackereket. A tiltakozások hatására jött létre a Kiberpartizánok nevű csoport, amely rendkívül fontos háttérmunkát végez, s talán az egyedüli hatékonynak mondható eszköz a rezsim ellen tüntetők kezében, hiszen komoly nyomást tudnak gyakorolni az elnököt kiszolgáló karhatalmisták egy részére.

A belarusz Kiberpartizánok tevékenységét más országokban is elismeréssel figyelik, hiszen valóban látványos eredményeket értek el. Szeptember végén két állami csatorna, a Belarusz 1 és az ONT megszakította adását és a tüntetők brutális megverését bemutató felvételeket tettek közzé. Természetesen nem a felülről irányított csatornák lázadásáról volt szó, hanem a hackereknek sikerült becsempészni a videót. A távközlési vállalat, a Belteleradiokompanyija holnapján is felbukkantak a drámai képsorok. A Kiberpartizánok Telegram oldalán ezután azt írták, „a távközlési vállalat nem akarja megmutatni az igazságot az embereknek, hát megmutatjuk mi”.

A rejtelmes szervezet szeptember elején hirdetett háborút Lukasenko ellen, s tíz nap alatt három kormányzati oldalt is sikerült meghackelnie. Szeptember 3-án a tüntetők legnépszerűbb csatornáján, a Nextán tették közzé három követelésüket: távozzon a hatalomból Lukasenko, bocsássa szabadon a politikai okokból bebörtönzötteket és indítsanak pert azokkal szemben, akik részt vettek a tüntetőkkel szembeni brutális fellépésben. Mivel a feltételekből – amint az várható is volt – egyet sem teljesített a hatalom, a kiberhadsereg akcióba lépett. Lukasenko adminisztrációjának holnapján a belarusz állami zászló helyett a függetlenség lobogóját helyezték el. Ezt követően támadást intéztek a belarusz belügyminisztérium honlapja ellen és a körözött bűnözők közé tették Lukasenko és Jurij Karajev belügyminiszter fényképét. Később a rendőrség portálján helyeztek el a Hitlerjugendet ábrázoló fotókat.

A kisebb-nagyobb hackertámadásoknál azonban jóval nagyobb visszhangja volt annak az listának, amelyen a belügyi erők tagjainak nevét tüntették fel. Később azonban le kellett venni a világhálóról az adatbázist, mert – a Google indoklása szerint – az személyiségi jogokat sértett. A hackerek azonban új támadást indítottak, a narushitel.org című honlapon azok fényképét és nevét jelenítették meg, akiknek szerepük volt az ellenzékiekkel szembeni kegyetlen fellépésben, vagy az augusztus 9-én megrendezett elnökválasztás elcsalásában. Időnként olyan aprólékos adatokat, személyes információkat is közölnek, hogy azok nyilvánvalóan az illető közvetlen környezetéből származhatnak.

A tüntetők egyik legfontosabb követelése a brutálisan fellépő belbiztonságiak felelősségre vonása. Bár amíg a jelenlegi rezsim van hatalmon, erre vajmi kevés az esély, a kiberharcosok segítségével mégis megpróbálják feltárni a bűnelkövetőket azzal a céllal, hogy kirekessze őket a társadalom.

A honlap mögött egy Minszkben született, de évek óta Kaliforniában élő videojáték-fejlesztő, Andrej Maximov áll, aki azt reméli, hogy a kiszivárogtatásokkal sikerül lefékezni a belbiztonságiakat. Ez egyelőre csak igen csekély mértékben sikerült, bár augusztus 9. óta több rendőr, milicista tett közzé felvételeket, amint a kukába dobják egyenruhájukat. Egyelőre azonban a karhatalom hű Lukasenkóhoz, kivált a rohamrendőrség, az ONON tagjai.

Maximov a Frankfurter Allgemeine Zeitungban azt állította, mesterséges intelligencia segítségével sikerül felfedni a sisak mögé rejtőző karhatalmisták kilétét. Kérdés, hogy ez mennyire ad hitelt érdemlő eredményt, mivel a repülőtereken elhelyezett arcfelismerő szoftverek algoritmusa a tapasztalat szerint még nem tökéletes. Az is talány, mennyire pontos Maximovék programja. Szakértők szerint ez több tényezőtől függ. Például arról, mennyi látható az arcból, vagy mekkora adatbázisból kell kiválasztani a megfelelő személyt. Maximov szerint ugyan mindenkit azonosítani tudnak, szavaiból azonban az is kiderült, hogy a rendőrség tagjainak csak egy részéről vannak pontos információik. Maximov a FAZ-ban elismerte, akadt olyan rendőr, akit már rosszul azonosítottak. Ugyanakkor tény: ez az egyedüli eszköz, amivel a tüntetők maguk is befolyásolhatják az események alakulását.

Borítókép: Fotó: AFP

Forrás: Népszava