szerda, december 02, 2020
728x90 EU Imagery

Zsarolást, migrációt, letelepedési kvótával játszott nyelvtani kísérletet emlegetettek a jogállamiság szótól irtózó külügyminiszterek. Lengyelország és Magyarország a végsőkig el fog menni annak érdekében, hogy egyiküket se zsarolhassák az uniós források felhasználása során – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Varsóban, miután tárgyalt Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel.

A találkozón megerősítették azt az álláspontjukat, hogy az uniós források mindkét országnak járnak, mivel a lengyelek és a magyarok is hozzájárulnak az Európai Unió gazdasági teljesítményéhez, s ezáltal az uniós források közös forrásokat jelentenek – mondta Szijjártó Péter.

Megismételte:

„elfogadhatatlan, hogy Varsót és Budapestet zsarolással megpróbálják rávenni arra, hogy akár migrációs politikájukat, akár más politikájukat megváltoztassák”.

Közölte, Rauval abban is megegyeztek, hogy a két ország elutasítja az Európai Bizottság új menekültügyi paktumát.

"Ugyanúgy előírná az új letelepedési kvótát, csak egy erőltetett nyelvtani kísérletet hajt végre annak érdekében, hogy másnak nevezze”

– fogalmazott a külügyminiszter.

  Szijjártó Péter azonban átlátott a szitán, mert leszögezte: 

„Hiába hívják a kvótát szponzorált visszatérítésnek, az ugyanúgy kötelező letelepítési kvótát jelent”.

A Népszava írt arról a háromoldalas magyar „panaszgyűjteményről”, amely az Orbán-kormány véleményét foglalja össze az Európai Bizottság szeptember végén közzétett jogállamisági jelentéséről. Az a dokumentum komoly bírálatokat tartalmazott a magyarországi korrupcióról, médiapluralizmusról, a fékek és ellensúlyok rendszeréről.   

A Fidesz EP-delegációja szerdán az Európai Parlament képviselőinek is megküldte a tagállami kormányoknak már eljuttatott véleményt, amely a brüsszeli jelentést így jellemzi: 

„Hibás nézőpont és módszertan, kiegyensúlyozatlan források, megalapozatlan állítások.”

Belarusz, Jordánia, varsói gyors

Szijjártó Péter és Zbigniew Rau a fehéroroszországi helyzettel kapcsolatban megállapodtak: Magyarország segítséget nyújt Lengyelországnak, miután Fehéroroszországból több lengyel diplomatának, köztük a nagykövetnek is távoznia kellett. Amíg a lengyelek nem tudják helyreállítani minszki képviseletüket, Magyarország látja el vízumképviseletüket, vízumokat ad ki Lengyelország nevében is. A két miniszter megállapodott arról is: az év végén a Jordániában működő keresztény kórházaknak egészségügyi felszerelést szállítanak annak érdekében, hogy a Szíriából származó betegeket el tudják látni. elhangzott: Szijjártó Péter Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális miniszterrel aláírja a Budapest és Varsó között tervezett gyorsvasút „koncepcionális dokumentumát”. Eszerint egy 300 kilométeres óránkénti sebességű vasút építése megtérülő lenne a térség számára, biztosítaná egyrészt az észak-déli összeköttetést, valamint kapcsolódást a nyugat-európai gyorsvasúti rendszerhez is. A magyar külgazdasági és külügyminiszter csütörtök délelőtt megnyitotta Magyarország főkonzulátusát a balti-tengeri kikötővárosban, Gdanskban.

Borító: Magyar, lengyel két jó barát: Szijjártó Péter és Zbigniew Rau szemben Brüsszellel Fotó: KKM/Király Márton / MTI/MTVA

Forrás: Népszava

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all