szerda, január 20, 2021
728x90 EU Imagery

Nemzetközi sajtószemle

Project Syndicate

Európa félreértelmezte az összetartást, amikor engedett a magyar-lengyel zsarolásnak, ily módon azonban lejáratta saját alapértékeit, egyben pedig hosszú távon kockára tette a jövőjét. Így értékeli a fejleményeket Magyar Bálint és Madlovics Bálint. Mint írják, bár a megállapodás bizonyos részleteit nem hozták nyilvánosságra, Orbán a saját győzelmét ünnepli, az ellenzék ugyanakkor üdvözli a jogállami mechanizmust, mondván, hogy az megfelelő eszköz a gyámkodó tekintélyelvűséggel szemben. Ám a szerzők szerint az egyezség nem éri el célját.

Ugyanis az áldozatot és nem a tettest bünteti, amikor kilátásba helyezi a brüsszeli támogatások megvonását. Nem a korrupt gyakorlatot, illetve Orbán és a vazallusok személyes gazdagságát veszi célba. Nem foglalkozik a személyes felelősséggel, kollektív szereplőnek tekinti az országot. De még ha vissza is tart bizonyos alapokat, a politikai vezetésnek továbbra is lesz módja saját zsebre dolgozni.

Az EU azt hiszi, hogy a szankciók majd közfelháborodást váltanak ki és ennek hatására Orbán majd jobb belátásra tér, ám annak esze ágában sincs. A rezsim kapva kapott a jogállamiság ügyén, mert ki tudja használni propaganda célokra, mondván, hogy nemzeti szabadságért harcol a brüsszeli birodalom ellenében. A miniszterelnök meg tudja védeni klienshálózatát a büntetéstől, ily módon szavatolja saját rendszerének stabilitását.

Annak idején hiba volt az EU keleti bővítése az integráció elmélyítése nélkül, ezt most korrigálni kell, mert anélkül nincs hatékony működés, továbbá ragaszkodni kell a liberális demokráciához. A Magyarországgal és Lengyelországgal kötött ügylet ártalmas, mert közvetve fejet hajt a korrupció gyakorlata előtt. Az EU nem mondhatja többé, hogy nem tárgyal zsarolókkal, miközben az a minimum, hogy ne finanszírozzon a saját soraiban autokratákat.

Itt az egyetlen megoldás az, hogy olyan szankciókat kell bevezetni, mint amilyeneket a Magnyitszkij-törvény is tartalmaz. Az elkövetőket kell levadászni. Ha valahol felmerül, hogy uniós forrásokat sikkasztanak el, akkor az érintett társaságokat és embereket onnantól kezdve ki kell zárni minden közbeszerzésből, amely EU-alapokból megy. Azon kívül minden pályázati nyertest alá kell rendelni az Európai Ügyészségnek. Addig pedig a jogállam védelmére szakosodott és a hatalom által üldözött civil szervezeteknek kell pénzt adni. Végül pedig át kell térni a kétharmados döntéshozatal elvére. Mert ha nem, akkor a következmény a még több zsarolás és az lesz, hogy újabb és újabb fenyegetés éri a közös elveket. És csak még jobban elvész az unió legitimációja.

Deutsche Welle

Az elemzés jó esélyeket lát arra, hogy az egyesült ellenzék 2021-ben lenyomja Orbán Viktort, azaz végbemenjen a bejelentett korszakváltás. Merthogy stratégiailag igen kedvező a pillanat: az országban a jelek szerint egyre többen elégedetlenek a hihetetlen hatalmat kézben tartó miniszterelnökkel. Úgy néz ki, hogy a politikust cserbenhagyja híres érzéke: időnként rosszul méri fel a közhangulatot. Például amikor egyre erőteljesebben ront neki Európának. Csakhogy ez nem találkozik a társadalom többségének véleményével. De a jogállam ügyében elfoglalt álláspontját is sokak elutasítják.

A Fidesz a maga igényeinek megfelelően alakította a választási törvényt, úgyhogy a hat párt mást nem is tehet, minthogy összeáll, már ha nyerni akar. Ennek megfelelőn igen nagy jelentőségű a közös elhatározás, miután korábban egymással marakodtak és ez sorra lehetetlenné tette a közös indulást. De mostanra eldőlt, hogy ha nem egyesülnek, akkor semmi kilátásuk a győzelemre. Ráadásul együtt már a helyi választásokon is sikeresnek bizonyultak.

Esélyeiket növeli, hogy a Szájer-féle botrány hihetetlenül sokat ártott a Fidesznek. Nem kevés magyar annak igazolását látja benne, mennyire álszentek a Fidesz egyes vezetői, akiket amúgy is széles körben korruptnak tekintenek. Az ellenzéki szövetség bejelentésének időzítése ily módon további lökést adhat.

Viszont hátrányt jelent, hogy Gyurcsány Ferenc vezeti a DK-t, noha ő az előző, szocialista-liberális vezetést személyesíti meg, amelyhez egy sor botrány fűződött, mindez pedig előkészítette a terepet 10 éve a Fidesz hatalomra kerüléséhez. Márpedig a pártelnök nem tágít attól, hogy szürke eminenciás legyen az ellenzékben, miniszterelnök-jelöltként pedig ugyancsak nem túlságosan közkedvelt feleségét tolja előtérbe – írja a lap, mely kiemeli, a jóval alkalmasabb és népszerűbb Karácsony Gergely ezzel szemben elzárkózik a jelöléstől.

Hozzáteszik: további gond, hogy a Jobbik még nem szakadt el minden kétséget kizáróan szélsőjobbos gyökereitől. Ezzel együtt úgy néz ki, hogy az ellenzék – egyesült erővel – bizakodhat a sikerben. Ezt támasztja alá, hogy a felmérésekben jobban áll, mint a Fidesz.

Neue Kronen Zeitung

Az osztrák kancellár elárulta, hogy neki is tele van a hócipője az egész járvánnyal, nagyon szeretne már újra normális életet élni, annál is inkább, mert a vészhelyzetben sok éjszakán törte a fejét, ahelyett, hogy aludt volna. Kurz megjegyezte, hogy ilyet még nem élt meg, hihetetlenül megerőltető volt az egész év. A baj azonban még nem múlt el, még jó pár hónapig velünk marad. Talán a nyárra fel lehet már lélegezni, vissza lehet térni a normális állapotokhoz.

Őt is nagyon megviselték a korlátozások, például hogy nem találkozhat a barátaival, rokonaival tetszése szerint. Mint elmesélte, az meg különösen nehéz volt, hogy pillanatonként érkeztek újabb és újabb információk, miközben döntéseket kellett hozni. Elismerte ugyanakkor, hogy az ősszel gyorsabban kellett volna reagálnia, ideértve, hogy az iskolákban meghosszabbítsa a szünetet. De a szakértők és egyes tartományfőnökök lebeszélték róla.

Már alig várja, hogy a családja beoltassa magát, mert akkor gond nélkül felkeresheti a szülőket. A vakcina azonban nem lesz kötelező. Az oltás most vasárnap startol, Kurz szerint attól a naptól új szakasz kezdődik Ausztriában. Keresztény vezetőként egyébként különösen nehezen szánta rá magát arra, hogy korlátozza a karácsonyi összejöveteleket, ám oly mértékben betegedtek meg újabb és újabb emberek, hogy nem volt más választása.

Economist

Sok mindenre megtanította a világot a vírus, ez az átmérőjét tekintve a milliméter tízezred részét kitevő részecske. Végigsöpört a földtekén, megszabja egész életünket. Megmutatta, milyen törékeny a gazdaság, a pénzügyi rendszer, de még a tudomány is. De az is látnivaló, hogy sok társadalom képtelen felfogni: a megbetegedések exponnenciálisan terjednek. Tavasszal a kormányok nem tudták felmérni, hogy hamarosan az ő országukat is letartolja. Ez nem vonatkozik Tajvanra, Szingapúrra és Vietnamra, mert ők a korábbi tapasztalatok alapján időben és hatékonyan léptek.

A többség azonban a kudarc ellenére ősszel elkövette ugyanezt a hibát. Pedig lett volna idő a felkészülésre. Az sem épületes tapasztalat, hogy a szakértők az elején nem sok mindent tudtak a Covid-19-ről és ezt az űrt a neten sarlatánok és opportunisták töltötték be. Azt állították, hogy a maszk nem nyújt védelmet, hogy a bajt az 5G-tornyok okozták, hogy a járvány nem rosszabb, mint a hagyományos influenza, és így tovább.

A kampányba beszálltak olyan populista vezetők, mint a brazil és az amerikai elnök. Svédországot nem győzték dicsérni, amiért a lezárás helyett az egyéni szabadságot részesítette előnyben. Nos, a svéd király a napokban azt közölte, hogy a stratégia kudarcot vallott.

De a populisták abból a szempontból is rosszul álltak hozzá a ragályhoz, hogy azt gondolták: az emberek nem fogadják el a korlátozásokat. Ám ehelyett az bizonyosodott be, hogy abból nem kérnek, ha egy kormány habozik megtenni a szükséges intézkedéseket. Sőt, éppen a kemény lépések voltak népszerűek.

Ugyanakkor a határozott cselekvés is a gyengeséget támasztja alá. Megy a harc a kórokozó ellen, ám ezt mentális betegségek, gazdasági nehézségek övezik. Fokozódnak az egyenlőtlenségek, nagy bajokkal küszködik az egészségügy és az oktatás hiányosságai egész diáknemzedékeket vetnek vissza. A kormányok mintha nem tették volna fel maguknak a kérdést, hogy miként lehet megtalálni az egyensúlyt a ragály elleni küzdelem és a társadalomnak okozott károk között.

A tudomány ugyanakkor hatalmas sikert könyvelhet el, hiszen egy év alatt eljutott a megoldásig. Még akkor is, ha az új brit vírus komoly bajokkal fenyeget. Ám a szakértők túlléptek a nemzeti kereteken és összefogtak. Hála nekik, reménykedni lehet, hogy egy év múlva már csillapodik a járvány. A vírus ugyan továbbra is létezni fog, öl is meg embereket, és jövő Karácsonykor milliárdnyian még mindig várják majd az oltást. De akkorra végre gyengül a Covid-19 szorítása, amivel a világot fojtogatja.
 
Forrás: Népszava
 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all