Világ

Obama: "Hatalmas gyalázatként és szégyenként fog bevonulni ez a nap az ország történelmébe"

Bill Clinton is elítélte a washingtoni Capitoliumban és környékén történt zavargásokat. Melania Trump kabinetfőnöke azonnali hatállyal lemondott.

Csaknem négyórányi zavar után biztonságosnak nyilvánították az amerikai törvényhozás épületét, amelyet Donald Trump távozó elnököt támogató tüntetők ostromoltak meg, így helyi idő szerint szerdán este folytatódhatott az elektori szavazatok hitelesítése.

A rendőrség szóvivője megerősítette, hogy a nő, akit az erőszakos behatolás közben mellbe lőttek, életét vesztette. Az ügyben vizsgálat indult.

A helyszín közelében két feltételezett robbanóeszközt találtak az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tájékoztatása szerint.

Mike Pence alelnök később elítélte az erőszakot, amely szerinte soha nem vezethet győzelemre, illetve a munka folytatására szólított fel.

George W. Bush volt republikánus amerikai elnök is elítélte a történteket.

Visszataszító és szívszorító látvány volt. Banánköztársaságokban vonják így kétségbe a választási eredményeket, nem a mi demokratikus országunkban"

 - írta.

Mitt Romney republikánus szenátor, egykori elnökjelölt azt mondta, hogy az erőszak "egy önző ember sértett büszkeségének, illetve az általa szándékosan félreinformált emberek dühének" következménye.

Barack Obama korábbi demokrata párti elnök úgy fogalmazott, hogy

"hatalmas gyalázatként és szégyenként fog bevonulni ez a nap az ország történelmébe", az erőszakot pedig a jelenlegi elnök szította a választási eredménnyel kapcsolatos "alaptalan hazugságaival".

Hasonlóan nyilatkozott Bill Clinton volt elnök is, aki szerint Trump "gyújtotta be" a példa nélküli megmozdulás tüzét.

Stephanie Grisham, a first lady, Melania Trump kabinetfőnöke a zavargások miatt bejelentette azonnali hatályú lemondását.

A washingtoni eseményekkel párhuzamosan több más városban is tüntettek Trump hívei szerte az Egyesült Államokban, például Atlantában és Salemben.

A zavargások szerdán törtek ki, miután Donald Trump közölte, hogy nem hajlandó távozni a hatalomból. Az elnök a választási eredményt hitelesítő ülést levezető Mike Pence alelnököt arra kérte, utasítsa el bizonyos államok elektori szavazatait, ezzel fordítsa meg a választás eredményét. Pence ezt elutasította, ennek hatására Trump több tízezernyi híve ment az ülés helyszínéül szolgáló Capitolium elé, ahova be is tört a tömeg. A Capitoliumban több erőszakos cselekmény is történt. Pence alelnököt kimenekítették az épületből, a képviselőket fegyverüket kezükben tartó rendőrök védték.

Donald Trump órákkal az erőszak kitörése után intézett videóüzenetet a tüntetőkhöz, de azt több közösségi platform is veszélyesnek találta, amely még jobban felkorbácsolhatja az indulatokat. A Facebook és a Youtube internetes portálok törölték a Trump által feltöltött videót, amelyben távozásra szólította fel a támogatóit a Capitoliumról, mivel úgy ítélték, hogy abban hamis állítások hangzottak el a választások tisztaságával kapcsolatban.

A Twitteren tovább elérhető volt az anyag, de nem sokkal később a mikroblog-szolgáltató is elérhetetlenné tette a videót, majd egy időre kizárta fiókjából Donald Trumpot, és örökös kitiltást is belengetett. Nem sokkal később a Facebook 24 órás tiltást rendelt el.

Forrás: HVG