csütörtök, július 29, 2021
728x90 EU Imagery

A jövő héttől csak azok utazhatnak be külföldről Angliába, akik indulásuk előtt koronavírus-szűrésen vesznek részt és a teszt eredménye negatív – közölte pénteken a brit közlekedési minisztérium az MTI híradása szerint.

A tájékoztatás szerint az intézkedés – a 11 évesnél fiatalabb gyerekek, valamint az árufuvarozásban dolgozók és a közlekedési vállalatok járműveinek személyzete kivételével – mindenkire vonatkozik, így azokra is, akik a brit kormány által az angliai karanténkötelezettség alól mentesített országokból érkeznek.

Azokat, akik az e kötelezettség alól nem mentesített országokból – köztük Magyarországról – utaznak Angliába, a negatív koronavírus-szűrési lelet sem menti fel a kötelező tíznapos angliai karantén alól. A karanténmentesített országok tavaly nyáron összeállított listáján eredetileg Magyarország is szerepelt, de szeptemberben lekerült erről a listáról, és azóta a Magyarországról érkezőknek is tíz napot – illetve ha ennél rövidebb ideig maradnak, tartózkodásuk teljes idejét – elkülönítésben kell tölteniük.

A brit közlekedési minisztérium pénteki tájékoztatása szerint az Angliába utazóknak indulásuk előtt kell elvégeztetniük a koronavírus-szűrést, és 72 óránál nem régebbi negatív leletet kell felmutatniuk az őket szállító közlekedési vállalatoknak. Az intézkedés a repülőgéppel, hajóval vagy vonattal Angliába érkezőkre vonatkozik, és a közlekedési cégek szükség esetén megtiltják a beszállást – fogalmaz a tárca közleménye.

Grant Shapps brit közlekedési miniszter nyilatkozata szerint az intézkedés célja a külföldön feltűnt új koronavírus-variánsok behurcolásának megakadályozása. A tájékoztatás szerint a brit határőrizeti hatóságok is ellenőrzik, hogy a beutazóknak van-e negatív koronavírus-leletük, és a szabálysértőkre 500 font (198 ezer forint) helyszíni bírság róható ki. A brit kormány az eddigi 100 fontról ugyancsak 500 fontra emelte fel a bírság összegét arra az esetre, ha a beutazók indulásuk előtt nem töltik ki az angliai tartózkodási helyszínüket rögzítő online űrlapot (Passenger Locator Form). Az utasok ezen az űrlapon jelentik be a brit hatóságoknak, hogy érkezésük után hol töltik az elkülönítés idejét és ott milyen módon lehet felvenni velük a kapcsolatot. A brit közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint továbbra is van lehetőség arra, hogy a karanténkötelezettség alól nem mentesített országokból Angliába utazók lerövidítsék a karanténidőszakot, ha az indulásuk utáni ötödik napon újabb koronavírus-szűrést végeztetnek, és ennek eredménye is negatív. Ezt a lehetőséget decemberben vezette be a brit kormány, de ilyen célból csak fizetős magánszolgáltatóknál lehet tesztet végeztetni, a brit állami egészségügyi hálózat (NHS) intézményeiben nem.

Forrás: 24.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all