Világ

„Ne kezeljék kísérleti nyúlként a lakosságot” – Szlovákia nem kér az orosz vakcinából

Szlovákia egyelőre nem tárgyal a koronavírusos megbetegedés ellen kifejlesztett első orosz vakcina, a Szputnyik V megvételéről – írta az MTI csütörtök éjjel. Az orosz vakcina megvásárlását Igor Matovic miniszterelnök és pártja, az OLaNO javasolta, de az ehhez szükséges határozatot megvétózta az egyik koalíciós partner, az Emberekért párt. “Koalíciós partnerünk, a Emberekért gyakorlatilag azt mondta: szó sem lehet az orosz vakcináról, mi megvétózzuk” – mondta Matovic újságíróknak, a pozsonyi kormányülés szünetében.

A szlovák kormányfő szerint már a jövő héten akár 80 ezer ember számára elegendő, 160 ezer adag orosz vakcina érkezhetett volna az országba, de erre a koalíciós partner ellenállása miatt most nem kerül sor. Veronika Remisová, az Emberekért párt elnöke, miniszterelnök-helyettes szintén a sajtónak nyilatkozva leszögezte: ő és pártja továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy Szlovákiában ne oltsanak olyan vakcinával, amelyet nem hagyott jóvá az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).

Nem akarjuk, hogy a kormány kísérleti nyúlként kezelje a lakosságot, minden vakcinát, amelyet Szlovákiában használunk, rendes, szigorú eljárással az Európai Gyógyszerügynökségnek kell engedélyeznie

– indokolta pártja elutasító álláspontját Remisová.

Richard Sulík gazdasági miniszter, a koalícióhoz tartozó liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt elnöke még a kormányülés előtt leszögezte: pártja álláspontja az, hogy minden vakcinát jóvá kell hagynia az illetékes európai vagy szlovák hatóságnak.

Forrás: 24.hu