Világ

A KDNP egy olyan európai frakcióban maradt, ahol fideszes kommentárok szerint gerinctelen csúszómászók elvtelen alkukat kötnek

Miután az EPP európai parlamenti képviselőcsoportja szerdán délelőtt megszavazta az új eljárási szabályzatának jóváhagyását, Orbán Viktor levélben megírta Manfred Webernek, az EPP frakcióvezetőjének, hogy képviselőik azonnal kilépnek a Néppárt frakciójából. Fél nappal később, Hölvényi György, a KDNP képviselője közölte, hogy ő (és így) pártja nem követi a Fideszt ezen az úton, marad az EPP frakciójában.

2010 óta elég kevés eset volt, amikor a KDNP egy-egy politikai kérdésben a Fidesztől eltérő álláspontot képviselt nyilvánosan, most azonban gyakorlatilag az európai politika porondján kettészakadtak a magyar kormánykoalíció pártjai. A helyzet számos kérdést vet(het) fel, ami rögtön látszik, hogy a KDNP különös megvilágításba kerül a fideszes sajtó kommentárjainak fényében.

A Fidesz távozását az EPP frakciójából ugyanis nem csupán ünneplik a kormánypárti sajtóban, hanem közben meglehetősen kritikusan viszonyulnak a maradókhoz, így közvetetten Hölvényihez és pártjához is.

A Fidesz kilépését dicsérve Bayer Zsolt arról írt a Magyar Nemzetben, hogy „ezennel vége annak a vérlázító hintapolitikának, amelynek soha semmi más értelme nem volt, mint megfelelni azoknak, akiknek nem lehet és nem szabad megfelelni”.

„Vége az elvtelen alkuknak, a sehová sem vezető kompromisszumoknak, vége annak a megalázó aprómunkának, amelynek során a nyomorult Webernek kell megfelelni”

– írta a publicista. Ezen a ponton rögtön két kérdés is felmerül. Akkor eddig Orbán Viktor elvtelen alkukat kötött a Néppártban? A KDNP-s Hölvényi pedig a továbbiakban is elvtelen alkukat köt majd Brüsszelben?

Bayernél pár fokkal keményebben megnyomta a ceruzát Pilhál Tamás, a szintén kormánypárti Pesti Srácok munkatársa. A „Viszlát, és további kellemes elhülyülést kívánunk!” cikkében azt írta, hogy „a Fidesz végre kilépett az Európai Néppártnak nevezett latrinából.”

„Manfred Weber és a többi gerinctelen csúszómászó sziszeghet tovább odabent a sötétben, de a budiajtó rájuk lett csapva, túl sok már nem hallatszik belőlük, legfeljebb dühödt sziszegésük. Végre friss levegőt szívhatnak a magyar képviselők, s velük együtt Magyarország is”

– ezek szerint a KDNP-s politikus gerinctelen csúszómászó lenne Weber oldalán a Néppártnak nevezett latrinában?

A cikk nem tér ki külön a kereszténydemokrata képviselő sajátos helyzetére, ugyanakkor megjegyzi, hogy az Európai Néppárt elárulta az elveit, és gyakorlatilag a „kommunista internacionálé egyik fiókszervezete lett”. „Vérbő bolsevikokká váltak” – írta a szerző a Néppártról.

Forrás és kép: Telex