Világ

Biden júniusban találkozna Putyinnal

Az oroszok egyelőre másképp gondolják, nem tekintik az amerikai elnök londoni és brüsszeli látogatásának idejét a lehetséges orosz-amerikai csúcs elképzelhető időpontjának.

Joe Biden amerikai elnök azt reméli, hogy júniusban a hét vezető ipari hatalom (G7) csúcstalálkozóján találkozni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Ezt maga Biden mondta kedden délután a Fehér Házban.

Ez a reményem és elvárásom. Ezen dolgozunk

– fogalmazott az amerikai elnök a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos bejelentései után.

Biden első külföldi látogatása lesz a júniusi, amikor részt vesz a G7-csúcstalálkozón, amelynek idén az Egyesült Királyságban található Cornwall városa ad otthont. Az utazás előzetes ütemterve szerint Biden Belgiumba is ellátogat, ahol európai és NATO-s vezetőkkel tárgyal majd.

Biden és Putyin április 13-án telefonon beszéltek egymással. A Fehér Ház tájékoztatása szerint az amerikai elnök ekkor javasolta orosz hivatali partnerének, hogy találkozzanak egy harmadik országban, Európában a következő hónapokban.

Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti feszültséget korábban kiélezte, amikor Biden egy március 17-én adásba került televíziós interjújában igenlően válaszolt arra a riporteri kérdésre, hogy gyilkosnak tartja-e Putyint, valamint azt hangoztatta, hogy Moszkva beavatkozott az amerikai elnökválasztásba, és "megfizeti ennek az árát". Ezt követően Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövetet hazahívták konzultációra. Az Egyesült Államok azóta szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben, amire Moszkva hasonlóképpen válaszolt.

A múlt hét csütörtöki kongresszusi országértékelőjében Biden Oroszországgal kapcsolatban azt mondta:

Putyin elnöknek egyértelművé tettem, hogy bár nem törekszünk a feszültség súlyosbítására, de cselekedeteiknek következményei lesznek, ha igaznak bizonyulnak.

A szankciók ügyében kifejtette: az Egyesült Államok arányosan reagált az orosz lépésekre.

"Putyin most már megérti, hogy válaszolni fogunk" – tette hozzá.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak azt mondta: Biden június közepére tervezett londoni és brüsszeli látogatásának idejét nem tekinti a lehetséges orosz-amerikai csúcs elképzelhető időpontjának.

Washingtoni kezdeményezésre pénteken ismét telefonon egyeztetett a Putyin-Biden csúcs lehetőségéről Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára és Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó.

Forrás: HVG