Világ

Sokakat érhet kellemetlen meglepetés, akik most mennének Angliába dolgozni

Erre hívja fel a figyelmet a londoni Guardian, amely olyan EU-ból érkezett polgárokat kérdezett meg, akik állásinterjúra mentek Nagy-Britanniába.

A londoni belügyminisztérium szerint joguk van az uniós polgároknak arra, hogy belépjenek az Egyesült Királyságba, ha állásinterjúra érkeztek, de Guardian szerint a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy a hatóságok sokszor a kiutasításra várók gyűjtőhelyére irányítják őket.

Ellenséges környezet politikának hívják ezt Londonban, ahol a hatalom bekeményít az EU-val szemben, és ennek sok egyszerű polgár issza meg a levét – vonja le a következtetést a lap.

Vannak persze olyan új szabályok, melyek a Brexittel függenek össze, de az EU polgárai nem ismerik őket. Ilyen például az, hogy az au pair megoldás, amikor valaki a szállásért cserébe elvégzi a házimunkát, de nem kap fizetést, immár nem lehetséges. A gatwicki repülőtéren 48 óra alatt legkevesebb egy tucat ilyen fiatalt vittek a kiutasításra várók közé rögtön azután, hogy megérkeztek. Jórészt lányok voltak – mondta el a Guardiannek két spanyol nő.

Egyikük, a 25 éves Maria abban a hiszemben érkezett Nagy-Britanniába, hogy ott októberig nyugodtan tanulmányozhatja az álláslehetőségeket. Annál is inkább számított erre, mert korábban már dolgozott az országban. Csakhogy közbejött a Brexit, és sok minden megváltozott.

Az Európai Parlament 8 képviselője mindezek miatt levelet írt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság vezetőjének, melyben azt panaszolják, hogy a brit bánásmód "nem felel meg a Brexit szellemének".

Dacian Ciolos, egykori román miniszterelnök, aki jelenleg a liberálisok frakcióvezetője az Európai Parlamentben, kijelentette: "Fiatal uniós polgárokat a kiutasításra várók központjába küldeni aránytalanul súlyos intézkedés. Megsérti a jó együttműködés szellemét, amelyet elvárhatunk Nagy-Britanniától."

A brit belügy válasza: az új szabályok világosak, és az interneten mindenki elolvashatja azokat. A kormányszóvivő ugyanebben a szellemben nyilatkozott: Mi teljes mértékben együttműködünk az EU-val megkötött egyezmények alapján.

Marin Rajkov, Bulgária londoni nagykövete elmondta a Guardiannek, hogy sok olyan eset előfordult, amikor a visszafordított bolgár polgárokat összezárták a kiutasításra várakozókkal, főként akkor, ha nem indult repülőgép 24 órán belül hazafele. A bolgár nagykövet szerint ebben az esetben biztosítani kellene a jogot arra, hogy az ilyen helyzetbe került uniós polgárok felvegyék a kapcsolatot a nagykövetséggel.

Bulgária elvárja a brit belügytől, hogy az ilyen esetekről tájékoztassa a nagykövetséget, de ez nem történik meg – nyilatkozta a nagykövet a londoni Guardiannek.

Forrás: HVG