Világ

Észtország és Litvánia szerint orosz harci repülőgépek sértették meg légterüket

Észtország és Litvánia is orosz harci repülőgépek légtérsértéséről számolt be szerdán, írja az MTI.

Az észt hadsereg közölte, hogy az orosz légierő két Szu-35S típusú nehéz vadászbombázó repülőgépe sértette meg a balti állam légterét. Az eset miatt bekérették a tallinni orosz nagykövetség ügyvivőjét, és jegyzékben tiltakoztak a történtek ellen.

 Úgy tudni, idén már negyedszer sértették meg orosz repülőgépek az észt légteret. Litvánia a nap folyamán szintén beszámolt arról, hogy két orosz repülőgép hatolt be jogosulatlanul a légterébe. A vilniusi külügyminisztérium is bekérette az ottani orosz nagykövetség egyik diplomatáját szintén jegyzékben tiltakozva nála a történtek miatt. A két incidens kedd reggel történt.

Az észt közlések szerint a két vadászgép nem kapcsolta be az elektronikus azonosító rendszerét és nem továbbította repülési tervét sem. Az orosz pilóták nem vették fel a kapcsolatot a repülésirányítással sem a kevesebb mint egy percig tartó légtérsértés során.

Arvydas Anusauskas litván védelmi miniszter szerint a légtérsértések kapcsolatban állhatnak az évente megrendezett, BALTOPS fedőnevű NATO hadgyakorlattal, amely jelenleg a Balti-tengeren tart még péntekig – közölte a BNS helyi hírügynökség.

Forrás: Telex