Világ

Putyin: A Nyugat tudja, hogy nem jönne ki győztesen a harmadik világháborúból

Ami Magyarországon Orbán Viktor pénteki interjúja a Kossuth rádióban, az Oroszországban Vlagyimir Putyin rendszeres tévészereplése, amiben – a hivatalos verzió szerint legalábbis – a lakosság által feltett kérdésekre válaszol az orosz elnök.

A legutóbbi ilyen tévéműsorban központi téma volt a néhány napja történt incidens, amikor egy brit hadihajó a Fekete-tengeren olyan vizekre navigált, amit az oroszok a sajátjuknak tartanak. A brit rombolót az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím-félsziget közelében figyelmeztető lövésekkel kényszerítették a Moszkva által orosz területnek tekintett vizek elhagyására. Putyin az MTI tudósítása szerint azt mondta, nem tört volna ki a harmadik világháború akkor sem, ha Oroszország elsüllyesztette volna a brit hajót. „Még ha el is süllyesztettük volna, akkor is nehezen tudnám elképzelni, hogy a harmadik világháború szélére kerültünk volna, mert azok, akik ezt csinálják, tudják, hogy nem tudnak győztesként kikerülni ebből a háborúból” – mondta, és az egész esetet összetett provokációnak nevezte.

A csaknem négy órás műsorban elhangzott továbbá, hogy:

  • Putyin aggasztónak tartja, hogy a nyugati országok „megkezdték Ukrajna területének katonai birtokbavételét”.
  • Nem lát okot arra, hogy találkozzon az ukrán elnökkel, mert szerinte Volodimir Zelenszkij „külső irányítás alá helyezte a hazáját, és az ukrán kulcskérdések nem Kijevben, hanem Washingtonban, Berlinben és Párizsban dőlnek el.”
  • Ukrajna ezért nem kerül rá az Oroszországgal szemben ellenséges országok listájára mert az ukrán népet -a jelenlegi vezetésével ellentétben – Putyin nem tartja az orosszal szemben ellenségesnek, sőt szerinte a két nép valójában azonos. Kilátásba helyezte, hogy cikket fog írni Oroszország és Ukrajna történetéről.
  • Közölte, hogy Oroszország aszimmetrikusan fog válaszolni az ellene bevezetett szankciókra, de az ellenlépések nem érintik majd az Egyesült Államokba irányuló orosz rakétahajtómű- és titánexportot.
  • Kitérő választ adott az utódlására vonatkozó kérdésre. Azt mondta, hogy ha eljön az ideje, meg fogja nevezni az embert, aki méltó lehet Oroszország irányítására, de ebben az ügyben az oroszok szavazással fognak majd dönteni.
  • Az orosz jégkorong- és labdarúgó-válogatott sikertelen nemzetközi szereplésére kitérve úgy vélekedett, hogy el kell gondolkodni a szakvezetés cseréjében.

A járványhelyzet miatt a stúdióban nem volt közönség, kérdezni a műsor ideje alatt online lehetett. A hivatalos kommunikáció szerint összesen másfél millió, az elnökhöz intézett kérdés futott be, de Kreml szóvivője közölte, hogy ezzel párhuzamosan a tévéadás infrastruktúrája ellen kibertámadásokat intéztek a műsor alatt, amelyek zavarokat okoztak a kommunikációban.

Forrás: Telex