Világ

Tovább szigorít Kína, három év múlva az összes internetes cég algoritmusát ellenőrizni fogja

Kína szerint az internetes cégek által használt algoritmusoknak tisztelniük kell a szocializmus alapértékeit.

A kínai kormány az elmúlt hónapokban egyre szigorúbban kezdte el ellenőrizni az országban a technológiai cégeket, és úgy tűnik, a jövőben ezt még komolyabban veszik. A kibertér szabályozásáért felelős Cyberspace Administration of China (CAC) más kormányzati szervekkel közösen bejelentette: három éven belül szabályozni fogják az internetes cégek azon algoritmusait, amelyekkel a felhasználókat igyekeznek megnyerni.

Gadget360 beszámolója szerint a CAC úgy látja, a vállalatok által használt algoritmusoknak tiszteletben kell tartaniuk a szocializmus alapértékeit, míg a cégeknek felelősséget kell vállalniuk azok működéséért. A szervezet azt is közölte: olyan felügyelőcsoportokat hoznak létre, amelyek elvégzik az algoritmusok mélyelemzését, hogy azok tisztességesek és átláthatók legyenek.

Ilyen algoritmust használ például a kínai ByteDance által üzemeltetett TikTok kínai verziója, a Douyin is annak érdekében, hogy a felhasználóknak minél inkább személyre szabott tartalmat kínáljon, így azok minél több időt töltsenek el az app használatával.

Hogy az átvilágítás pontosan mikor veszi kezdetét, azt egyelőre nem tudni, miként azt sem, hogy egész pontosan milyen elvárásoknak kell megfelelniük a cégeknek, és milyen szankciókra számíthatnak, ha ez mégsem valósul meg.

Kínában egyébként nemrég hoztak egy olyan törvényt, amely szerint csak heti 3 órát játszhatnak online a 18 éven aluliak.

Forrás: HVG.hu