Világ

Három lengyel régió is kihátrált az LMBTQ-ellenes állásfoglalásból

Miután az EU belengette, hogy akár 1,5 millió eurót is megvonna tőlük.

Három lengyelországi régió is visszavonta az LMBTQ-ideológiákkal szembeni állásfogalását, miután az Európai Bizottság belengette, hogy akár 1,5 millió euró támogatást is megvonna tőlük – számolt be minderről az Independent.

Az állásfoglalásokat 2019-ben hozták meg a helyi hatóságok, aminek keretében a melegek jogaiért folytatott kiállásokat a hagyományos családmodell és a katolikus értékek elleni támadásokként azonosították. Közel száz másik régió és önkormányzat hozott hasonló állásfoglalásokat ugyanebben az évben, jelezve ezzel a helyi önkormányzatok konzervatív értékeit, valamint azt, hogy ellenállnak az „LMBTQ-lobbinak”. Az EB szerint viszont ezek az állásfoglalások sértik a diszkriminációellenes rendelkezéseket, ezért komoly büntetést helyeztek kilátásba.

Ennek eredményeként most három lengyelországi régió, Podkarpackie, Lubelskie és Malopolskie visszavonta a nyilatkozatot.

Lengyel sajtóhírek szerint a Malopolskie döntéshozói egy alternatív nyilatkozatot fogadtak el, ami határozottan ellenzi a bárkivel szembeni bármilyen megkülönböztetést, míg Podkarpackie-ban úgy fogalmaztak, hogy a régió a tolerancia régiója. Eközben Lubelskie-ban jóváhagyták az alapvető jogok és szabadságok védelmét megerősítő indítványt, amely rögzíti „szülők azon jogát, hogy hitük szerint neveljék a gyermekeiket”.

A kormányzó Jog és Igazságosság pártja ellenzi a kihátrálásokat, Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter úgy kommentálta az egész ügyet, hogy az EB nyomásgyakorlása nem több egyszerű zsarolásnál.

Forrás: 24.hu